Karácsonykor eső érkezik

Ajánljuk - 2025-12-21

Szenteste napján, szerdán döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, csupán északkeleten lehetnek szakadozások, vékonyodások a felhőzetben és bukkanhat elő a nap. Kiterjedt csapadékzóna húzódik az ország fölé, az északkeleti tájakat leszámítva többfelé kell csapadékra készülni. Eleinte esőre lehet számítani, amelyet előbb a hegyekben, majd napközben - nyugat felé haladva növekvő eséllyel - síkvidéken is havas eső, havazás válthat fel. Az északkeleti, keleti szél egyre nagyobb területen megélénkül, északkeleten meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2 és plusz 4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.

Karácsony első napján, csütörtökön általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de északkeleten szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüthet. Az ország délnyugati felén továbbra is számítani lehet egyre gyengülő intenzitású csapadékra, amelynek halmazállapota nyugat felé növekvő eséllyel ígérkezik havas esőnek, havazásnak. Az északkeleti, északi szél fokozatosan veszít erejéből, de helyenként még élénk, északkeleten kezdetben erős lökések is kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 5 fok között alakul, de a szélvédett északkeleti tájakon ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és plusz 7 fok között alakul, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig melegebb az idő.

Karácsony második napján, pénteken északkelet felől csökken a felhőzet, nagy területen ki is derülhet az ég. Délnyugaton, nyugaton viszont a nap nagyobb részében még borult maradhat az idő, eleinte még kisebb vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat. Az északkeleti szél helyenként még élénk lehet. A hőmérséklet hajnalban mínusz 8 és plusz 2 fok között alakul, a kevésbé felhős, derült északkeleti tájakon lesz a leghidegebb. Kora délután 0 és plusz 7 fok közötti értékek valószínűek, nyugaton alakulhat fagypont körül a maximum.

Szombaton nyugaton is csökken a felhőzet, így általában derült, napos időre lehet számítani, helyenként viszont éjszaka zúzmarás köd képződhet, amely napközben is tartósan megmaradhat. Csapadék nem valószínű, a légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A minimum-hőmérséklet mínusz 8 és mínusz 1, a maximum-hőmérséklet mínusz 1 és plusz 7 fok között alakul.

Vasárnap reggelre párássá válhat a levegő, illetve többfelé zúzmarás köd képződhet, amely napközben is tartósan megmaradhat, így derült, napos, illetve borongós, ködös területek egyaránt lehetnek. Csapadék nem valószínű. Eleinte gyenge lesz a légmozgás, majd északnyugati, északi irányba fordulhat a szél és helyenként megélénkülhet. A minimum-hőmérséklet mínusz 8 és mínusz 1, a maximum-hőmérséklet mínusz 1 és plusz 6 fok között alakul.