Egyaránt 0,2 centtel csökken a benzin, a dízel és a fűtőolaj szabályozott ára keddtől Szlovéniában.
Az energiaügyi és infrastrukturális minisztérium közlése szerint a 95-ös oktánszámú benzin literje 1,74 euróba (636 forintba), a dízelé 1,88 euróba (687 forintba), a fűtőolajé pedig 1,50 euróba (549 forintba) kerül keddtől.
Egységes régióként, az érintett települések, megyék, gazdasági szereplők, civil közösségek és szakmai szervezetek által közösen képviselt elképzelések mentén fejlesztené a Balatont, és ennek érdekében összefogást sürget a Balatoni Helyi Önkormányzatok Szövetsége - közölte a szervezet pénteki közleményében.
Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat a fényérzékeny ioncsatornákkal és az optogenetikával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.
A Nobel-bizottság indoklása szerint az agyban kialakuló emlékek, érzések és viselkedésformák megértése régóta foglalkoztatja a kutatókat. Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel az optogenetika úttörőiként fejlesztették ki az eljárást, amely lehetővé teszi az egyes idegsejtek aktivitásának be- és kikapcsolását az élő agyban.
Április 12. üzenete, hogy "egyetlen politikus sem lehet soha többé egy város, egy település, vagy akár egy választókerület tulajdonosa" - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken, országjárása kisvárdai eseményén.
A hallgatóságát "a szabad Kisvárdán", "egy másik Kisvárdán" üdvözölve a kormányfő arról beszélt: a város vagy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nem a Fideszé, nem is a Tisza Párté, hanem az itt élő embereké, és a tavaszi választás eredményeként említette, hogy ez soha többé nem lesz másként.
A mai napon reggel 9 órától letartóztatási ülést tartott a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírói csoportjának bírója hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytatott büntetőügyben. A ügyészi indítvány Seszták Miklós országgyűlési képviselő, egykori fejlesztési miniszter letartóztatására irányult, a bíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
Őrizetbe vettek Lengyelországban egy 13 éves fiút azzal a gyanúval, hogy késeléses támadásra készült az iskolájában - közölte hétfőn a rendőrség a Facebookon.
Az eset az északnyugati Wabrzezno városban történt. A helyi rendőrség hétfő hajnalban az országos rendőrfőkapitányság nemzetközi együttműködési irodájától kapott információt arról, hogy a szóban forgó fiú mire készül.
Magyarország védelme az erős magyar honvédségen, valamint az észak-atlanti és európai együttműködésen alapul - jelentette ki Ruszin-Szendi Romulusz, Magyarország honvédelmi minisztere a Boris Pistorius német védelmi miniszterrel közös pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Ruszin-Szendi Romulusz úgy fogalmazott, Boris Pistorius jelenléte azt mutatja, hogy Németország is elfogadja Magyarországot mint Európa részét.Felidézte, hogy az elmúlt időszakban "egyértelmű volt az elutasítás", utoljára 2020-ban járt német védelmi miniszter Magyarországon.Mostanra azonban a magyar-német kapcsolatok nemcsak a védelmi vonalon, hanem az erkölcsi értékek alapján is helyreálltak - mondta.
Lázár Ervin születésének 90. évfordulójára emlékezve az író A kisfiú meg az oroszlánok című meséjének színpadi adaptációjával indítja a 2026/2027-es évadot a kecskeméti Ciróka Bábszínház szeptember 26-án, szombaton – közölte Bodor Éva, az intézmény művészeti vezetője.
Kezdeményezi az országgyűlési képviselők mentelmi jogának teljes eltörlését a közvádas bűncselekmények esetén a miniszterelnök. Magyar Péter ezt szerdán jelentette be Facebook-oldalán.
A köztársasági elnök továbbra is fenntartja az Országgyűlésben elmondott véleményét - válaszolta a Sándor-palota Kommunikációs Igazgatósága kedden az MTI-nek arra a kérdésre, hogy Baka András jelöl-e új személyt a legfőbb ügyészi tisztségre, miután kiderült, a Tisza parlamenti frakciója nem támogatja Szathmáry Zoltán megválasztását.
Az államfő megtette a javaslatát a legfőbb ügyész személyére, arról dönteni az Országgyűlés feladata és felelőssége - közölte a Sándor-palota.
A Fidesz arra szólította fel hétfőn Vitézy Dávid közlekedési és beruházási minisztert, hogy az M6-os autópálya ügyében "mellébeszélés helyett" mutassa be a koncessziót létesítő kormánydöntést, a túlárazást igazoló dokumentumot és az általa támogatott külföldi cégekből álló koncessziós társaság által vállalt műszaki és szolgáltatási tartalmat.
Azonnali, 25 százalékos béremelésért és a jobb munkakörülményekért demonstráltak a szociális ágazatban dolgozók a Miniszterelnökség épülete előtt pénteken.
Az Alkotmánybírósághoz fordult az alapvető jogok biztosa az alaptörvény készpénzzel történő fizetés jogát biztosító rendelkezésének értelmezése érdekében - közölte az ombudsman hivatala csütörtökön.
A választáson való részvétel az ország győzelméhez való közös hozzájárulás lesz minden orosz számára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szerda este elmondott televíziós üzenetében.
Literenként hat centtel emelkedik a benzin és a dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára keddtől Horvátországban - közölte a horvát kormány hétfőn.
Az euró gyors bevezetése helyett sikeres bevezetésére van szükség - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke csütörtökön, a 64. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben.
Varga Mihály kiemelte:
A Transparency International Magyarországot jelöli a Magyar Nemzeti Bank (MNB) működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottság szakértőjének a Tisza - jelentette be Csőszi Attila (Tisza Párt), a vizsgálóbizottság elnöke szerdai Facebook-videójában.
A kormány kiutasított tíz orosz diplomatát Magyarországról - jelentette be a külügyminiszter kedden délelőtt a Facebook-oldalán.
Bejegyzésében Orbán Anita azt írta: utasítására a Külügyminisztérium illetékes vezetője tájékoztatta Oroszország budapesti nagykövetét, hogy a magyar hatóságok értékelése szerint az orosz képviselet tíz munkatársa olyan tevékenységet folytatott Magyarországon, amely a Bécsi Egyezmény alapján diplomatától nem elfogadható.
Kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nyomoz a szerencsi rendőrkapitányság egy taktaharkányi testvérpárral szemben - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.
A kormány tervei szerint két lépcsőben, október közepén és jövő januártól emelik a szociális dolgozók, valamint a nevelést és oktatást közvetlenül segítő (noks) dolgozók bérét - közölte a miniszterelnök csütörtökön a kormányzati sajtótájékoztatón.