Fontos

Eredmények megjelenítése 1-től 20-ig 3418 találatból.

Gajdos László: társadalmi szemléletváltásra van szükség az illegális hulladéklerakás megelőzése érdekében

Fontos - 2026-08-14

Társadalmi szemléletváltást sürgetett az élő környezetért felelős miniszter az illegális hulladéklerakás megelőzése érdekében.

Gajdos László a Facebook-oldalán pénteken közzétett bejegyzésében rámutatott, hogy az állami erdőgazdaságok munkatársainak óriási feladatot jelent az erdőkben illegálisan lerakott hulladék felszámolása, amelyet az erdőgazdaságok ráadásul saját forrásból végeznek.

Az állami erdészeti társaságok 2020 óta több mint négyezer esetben majdnem 13 ezer tonna illegális hulladékot, építési törmeléket, lomot, gumiabroncsot és veszélyes anyagokat gyűjtöttek össze és szállítottak el az erdőkből - írta.

Hőség - Visszatér a kánikula a hétvégére

Fontos - 2026-08-13

Visszatér a hőség a hétvégén: a nagyrészt felhőtlen időben a legmelegebb órákban ismét 30 Celsius-fok felett alakul a hőmérséklet, miközben csapadék továbbra sem várható - derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

Pénteken túlnyomóan felhőtlen, napos időre lehet számítani, keleten azonban kevés gomolyfelhő képződhet, de az eső kizárt. A keleties irányú szél az ország nagy részén gyenge vagy mérsékelt marad, azonban az Észak-Alföld térségében megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 29 és 32 fok között alakul.

Az EU sürgősségi humanitárius támogatást nyújt Kolumbiának

Fontos - 2026-08-12

Az Európai Unió 2,1 millió euró sürgősségi humanitárius támogatást nyújt Kolumbiának az ország középső és nyugati részét sújtó, 7,4-es erősségű földrengés után - közölte szerdán az Európai Bizottság.

A brüsszeli testület közleménye szerint a földrengés több tartományban és városban okozott jelentős károkat, és több száz ember vált a katasztrófa áldozatává.Az uniós támogatásból az EU helyszínen dolgozó humanitárius partnerszervezetei a többi között egészségügyi ellátást, ivóvizet, higiéniai és közegészségügyi eszközöket, ideiglenes menedéket és élelmiszert biztosítanak a károsultaknak. A segítségnyújtás része továbbá a veszélyeztetett emberek védelme és a készpénztámogatás.

Dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány

Fontos - 2026-08-12

Egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését rendelte el a kormány a paksi atomerőmű és Dunaszentbenedek település között.

Ezzel párhuzamosan ideiglenes megoldásként Paksnál készenlétbe helyeznek két nyolcvan méter hosszú bárkát, hogy szükség esetén ezek irányított elsüllyesztésével rövid távon húsz centimétert emeljenek a Duna vízszintjén - számolt be a miniszterelnök a paksi atomerőműbe kihelyezett kormányülésnek a Duna rekord alacsony vízállásával összefüggő döntéseiről szerdán a Facebook-oldalán.


Feljelentést tett a Miniszterelnökség Orbán Viktor közösségi médiás tartalmaival összefüggésben

Fontos - 2026-08-11

A Miniszterelnökség kedden közölte, hogy hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanújával ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, miután átvizsgálta az előző kormányfő közösségi médiás megjelenéseiről kötött, összesen 4 milliárd forint közpénzt érintő legutóbbi szerződéseket.

A közbeszerzési eljárás mellőzésével megbízott cég tulajdonosa az Orbán Viktor sajtótanácsadójaként ismert Kaminski Fanny.

Kormányzati weboldal indult a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdések megválaszolására

Fontos - 2026-08-06

Kormányzati honlap indult mihivatal.gov.hu címen a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos kérdések megválaszolására, a weboldalon panaszt is lehet tenni - jelentette be Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.

Miniszteri biztosokat nevezett ki az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter

Fontos - 2026-08-06

Miniszteri biztosokat nevezett ki pénteki hatállyal Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter - olvasható a Magyar Közlöny csütörtökön megjelent mellékletében.

A tárcavezető rendelkezése alapján visszavonásig, de legfeljebb 2 évre Zarka Péter élelmiszerláncfelügyelet agrárigazgatási és egyéb kapcsolódó területekkel való összehangolásáért felelős miniszteri biztos, Zoltán Péter agrárstratégiáért, kommunikációért és átvilágítási ügyekért felelős miniszteri biztos lesz. A kinevezettek tevékenységét a miniszter irányítja.

Országosan elérte, Budapesten meg is haladta a 40 Celsius-fokot a legmagasabb hőmérséklet

Fontos - 2026-08-05

Országosan 40, Budapesten 43 Celsius-fok volt a legmagasabb hőmérséklet szerda délután, csapadék esélye kizárt - közölte a kormány a szerdai 16 órai, a hőségriasztásról a kormany.hu oldalon közzétett gyorsjelentésében.

Azt írták: a szociális ellátórendszerben az előző jelentés óta nem történt rendkívüli esemény.

Az egészségügyben túlhevülés miatti betegellátás szerda délután egy esetben történt

Kormány: mérhető eredménye van az áramfogyasztás átütemezésének

Fontos - 2026-08-04

Mérhető eredménye van az áramfogyasztás átütemezésére vonatkozó kormányzati kommunikációnak és a nagyfogyasztók önkéntes korlátozásainak - közölte a kormány a hőségriasztásról közzétett keddi napi jelentésében a kormany.hu oldalon.

Azt írták: a Védelmi Munkacsoport áttekintette a paksi leállítás helyzetét és az ivóvíz-korlátozások eredményeit.

Energiatakarékosság - A Sándor-palotában egyeztettek politikai vezetők

Fontos - 2026-08-03

A pártpolitikai csatározások helyett a nemzeti összefogás fontosságát és a politikai szereplők együttműködésének szükségességét hangsúlyozta Magyar Péter miniszterelnök és Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök a frakcióvezetőkkel folytatott megbeszélés után hétfőn a Sándor-palotában.

A megbeszélést, amelyet Forsthoffer Ágnes kezdeményezett a rendkívüli hőség miatt kialakult helyzetről és annak kormányzati kezeléséről, Magyar Péter konstruktívnak értékelte. Jelezte: igyekezett megválaszolni a felmerülő kérdéseket és külön kitért azokra a témákra, amelyekről félrevezető információk terjednek.

Kedden vagy szerdán állítják le a paksi atomerőmű utolsó blokkját

Fontos - 2026-07-31

Kedden vagy szerdán lehet olyan alacsony a Duna vízszintje, hogy a paksi atomerőmű utolsó, még üzemelő blokkját is teljesen le kell kapcsolni - mondta Magyar Péter miniszterelnök pénteken Pakson.A kormányfő kiemelte: jelenleg 940-965 megawattot termel az erőmű, de várhatóan már péntek este 7-8 órakor újabb csökkentésre kerül sor. Közölte: bár az ellenzék szerint nem történt meg a szükséges felkészülés, "sőt olyanokat is állítanak, hogy nem is kellene lekapcsolni az atomerőművet", július 15-én, de még néhány nappal ezelőtt is úgy tűnt a vízügyi előrejelzések alapján, hogy nem éri el azt a kritikus szintet a Duna vízállása Paksnál, ami szükségessé teszi az erőmű leállítását.

Fővárosi Vízművek: a vízellátási rendszer ma stabil, biztonságosan működik

Fontos - 2026-07-23

A Budapest és az érintett agglomerációs települések ivóvízellátási rendszere ma stabil, biztonságosan működik, ennek megőrzése azonban nem kizárólag műszaki feladat, hanem hosszú távú stratégiai kérdés is - mutatott rá a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója csütörtökön, a témában tartott budapesti háttérbeszélgetésen.


IEA: az iráni konfliktus fokozza a globális energiaellátási kockázatokat

Fontos - 2026-07-21

Az iráni fegyveres konfliktus kiújulása egyre nagyobb nyomást helyez a globális olajellátásra, és növeli a piacok bizonytalanságát, a nyersolajpiacot azonban egyelőre több tényező is stabilizálja - írta kedden Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) ügyvezető igazgatója.

Az IEA szerint a Hormuzi-szorost és a térség energetikai infrastruktúráját érintő harci cselekmények fokozzák az ellátásbiztonsággal kapcsolatos aggodalmakat.A helyzetet tovább súlyosbítják a Báb-el-Mandeb-szorost fenyegető kockázatok, mivel ez az útvonal egyre fontosabb alternatívává vált a Hormuzi-szoros megkerülésére.Fatih Birol ugyanakkor rámutatott, hogy a nyersolajpiacot egyelőre több tényező is stabilizálja. Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek alternatív exportútvonalakon továbbra is jelentős mennyiségű olajat juttat a világpiacra, miközben a szállítmányok egy része továbbra is áthalad a Hormuzi-szoroson. Az Egyesült Államok, Brazília, Venezuela és Kazahsztán növelte olajexportját, részben ellensúlyozva a Perzsa-öböl térségéből kieső szállításokat.

GKI: egyre nagyobb válságban a háziorvosi ellátás, a betöltetlen praxisok száma 2010 óta nő

Fontos - 2026-07-17

Magyarországon 2010 óta 15 százalékkal csökkent a háziorvosok száma, miközben egy háziorvosra már közel 14 ezer beteg jut évente. A betöltetlen praxisok száma meghaladja a 760-at, és több mint 700 településen helyettesítéssel működik az alapellátás - ez derült ki a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Országos Kórházi Főigazgatóság frissen közzétett 2026. júliusi adatai alapján készített elemzéséből.

A háziorvosi ellátás romlásának fő oka a háziorvosok elöregedése, illetve az, hogy a nyugdíjba vonuló háziorvosok helyett nincs utánpótlás.

Mahart-PassNave: a Duna extrém alacsony vízállása miatt egyes hajójáratok módosított útvonalon közlekednek

Fontos - 2026-07-17

A Duna extrém alacsony vízállása miatt a Mahart-PassNave Kft. egyes hajójáratai módosított útvonalon közlekednek - közölte a társaság pénteken a honlapján.

Azt írták: július 22-ig a Budapest nappali hop-on járat nem köt ki a Margitsziget Sportuszoda megállóban.

Agrometeorológia: az Alföld egyes részein fokozódik a szárazság

Fontos - 2026-07-16

következő napokban a Dunántúlon és északkeleten várható több eső, az Alföld egyes részein azonban tovább fokozódik a szárazság - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.

Kapitány István: a Gazdasági és Energetikai Minisztérium által megörökölt szerződéseket teljes körűen átvilágítjuk

Fontos - 2026-07-15

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium által megörökölt szerződéseket teljes körűen átvilágítjuk - fogalmazott a gazdasági és energetikai miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

Kapitány István a posztjában arról számolt be, hogy 800 milliárd forintnyi szerződésállomány után teljesített utalásokat idén áprilisban és májusban a megszűnés küszöbén álló - jogelőd tárca az - Energiaügyi Minisztérium. Utolsó adatszolgáltatásukban Mészáros-érdekeltség és több Balásy-cég is szerepel. Bár számos tétel tekinthető normál üzleti teljesítésnek, bőven előfordulnak okkal megkérdőjelezhető megbízások, összegek is - jegyezte meg.

OGY - Megszűnhet a gazdasági miniszter jogköre, hogy kijelölje az akkumulátor-újrafeldolgozó üzem helyszínét

Fontos - 2026-07-14

Megszűnhet az a szabályozás, amely szerint az akkumulátor-újrafeldolgozó üzem helyszínét a gazdasági és energetikai miniszter rendeletben jelöli ki. Az erről szóló törvényjavaslatot kedden nyújtották be az Országgyűlésnek.

A Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter által kidolgozott, a parlamenti honlapon olvasható előterjesztés a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló törvényt módosítja. Ez a jogszabály ad felhatalmazást az iparügyekért felelős miniszternek az akkumulátor-újrafeldolgozó üzem helyszínének kijelölésére.

Gajdos László kezdeményezi a kotorékvadászat betiltását

Fontos - 2026-07-14

Gajdos László kezdeményezi a kotorékvadászat betiltását, miután természetvédő civil szervezetekkel egyeztetett.

Az élő környezetért felelős miniszter a közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy ez a legkegyetlenebb vadászati forma, aminek nincs helye a 21. századi Magyarországon. Az ilyen föld alatti viadalokban nemcsak a rókák sérülnek meg, hanem a kutyák is, a rókák kicsinyei pedig biztosan elpusztulnaK.

Ursula von der Leyen: közel 900 millió euró gyűlt össze a Gázai övezet újjáépítésére

Fontos - 2026-07-13

Az Európai Bizottság kezdeményezésére több ország támogatásával 883,6 millió euró gyűlt össze a főként palesztin lakosságú Gázai övezet újjáépítésére, különösen az alapvető infrastruktúra helyreállítására - jelentette be az Európai Bizottság elnöke hétfőn.