A 21. század nagy kérdése, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű vizet tudjunk biztosítani a lakosságnak, az iparnak és a mezőgazdaságnak - hívta fel a figyelmet Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A volt államfő a héten megnyílt Planet Budapest rendezvényen elhangzottakkal összefüggésben emlékeztetett rá, hogy a megoldásra három éve letettek egy javalatot, egy magyar modellt az ENSZ asztalára.
hánában már három szennyvíztisztítót építettek magyar cégek, amelyek tapasztalata alapján kiszámítható: egy szennyvíztisztító és egy víztisztító egy főre eső költsége 85 euró, egymilliárd lakosra 85 milliárd euró, így az inflációval is számolva 100 milliárd euró lenne szükséges Afrika teljes szennyvíztisztítási és az ivóvíztisztítási problémájának megoldásához.
Áder János megjegyezte: ez az összeg "kísértetiesen hasonlít" ahhoz az összeghez, amelyet az Európai Unió "éppen a háború folytatásához" akar adni Ukrajnának, a 90 milliárdos hiteléhez.
Áder János a Planet Budapestről szólva kifejtette: a fenntarthatósági expó ötnapos szakmai része ma ér véget, de az élményalapú kiállítás és programok március 29-ig várják a családokat, a nagyközönséget.
Az expón száz magyar kiállító cég a fenntarthatóság különböző kérdéseire ad választ. Olyanokra, mint a korszerűbb öntözés kevesebb vízzel, kevesebb vegyszerrel, a drónos kártevőirtás, a műanyag- és elektronikai hulladékok, használt ruhák újrahasznosításának problémája, az élelmiszerpazarlás megelőzése.
Az egy hónapon át tartó rendezvény holnaptól is látogatható részei közül felhívta a figyelmet a Planet Ride, Explorers és Heroes interaktív tereire. A Heroes fiataloknak szóló kalandpark, a Ride történetmesélés, 50 perces séta során az ipari forradalomtól mostanáig, az Explorersen pedig 12 témaszigeten beszélnek a víz problémájáról, a divatról, vagy a hulladék újrahasznosításáról - ismertette.
Áder János a látogatást tervezőknek - a Planet Ride és a Planet Heroes esetében - javasolta az előzetes regisztrációt, ami nélkül sorállásra kell számítani a nagy érdeklődés miatt.
A Planet Budapest témái közül kiemelte a Bay Zoltán Kutatóintézet munkatársai által kidolgozott új magyar akkumulátor technológiát.
Ennek a terméknek nagyobb az energiasűrűsége, kétszer annyi távolságot lehet vele megtenni, és gyorsabban lehet feltölteni. Biztonságosabb és környezetbarátabb, mint a korábbi akkumulátorok, alig használ vizet és vegyszert, és olyan anyagokat használ fel, amelyek könnyebben hozzáférhetőek, mint a most épített akkumulátoroké, mindemellett olcsóbb és adaptálható a meglévő gyártási technológiákhoz.
- emlékeztetett Áder János.
A fő kérdés most az, hogy ez magyar kézben maradjon, "szervezzünk meg egy magyar gyártókapacitást" - mondta, reményét fejezve ki, hogy megtalálják azokat a magyar befektetőket, akik ebben fantáziát látnak.