Egy kihagyhatatlan kiállítás

Ajánljuk - 2007-09-11

Gondolatok Párizs körül címmel három magyar fiatal festőnő kiállítása nyílt meg a budapesti Francia Intézet és a Virág Judit Galéria együttműködésében. Haász Katalin, Korodi Luca és Radák Eszter képeit 2007. szeptember 28-ig nézhetik meg az érdeklődők a Francia Intézet kiállítótermében.

A Virág Judit Galéria rendezésében nyílt kiállítást népes közönség előtt, Franciaország új kulturális attaséja nyitotta meg. Gérome Bloch kiemelte a kortárs magyar festők európai jelentőségét és értékét.

A művészek és a rendezők

Virág Judit szakmai értékelésében felsorolta egyebek között azokat a példákat, technikákat és tematikákat, melyekkel a három magyar kortárs festő Párizst idézte a vászonra.

 

"Párizs kétségtelenül az a város, melyet a festők, írók a leggyakrabban örökítettek meg. Történelme, csodálatos látványosságai, változatos negyedei, fényei, irodalmi emlékei, híres festőiskolái mindig vonzották a művészeket.

A festészeten át többféle út vezet Párizsba. Megismerhetjük úgy is, hogy a festők kézen fogva bennünket a vásznaikon keresztül visznek el jelképpekké vált helyekre: Marquet a Szajna partra, Pissarro a boulevarde-okra, Monet a Gare st Lazar-ra, Degas az Operába , Utrillo a Monntmartra, Bonnard a place Clichyre.

Ám úgy is megismerhetjük Párizst, ha mi magunk sorra járjuk azokat a helyeket, ahol a művészek éltek és dolgoztak: a klasszicisták, Huber Robert, Boucher és Chardin a Louvre negyedben találtak otthonra. A realizmus nagy tájképfestői Corot , Courbet, a párizs melleti barbizoni erdőkben festették vásznaikat, Manet, Monet és az impresszionisták a Batignolles negyedben, a nagyvilági élet krónikásai Tissot, Émile Blanche pedig Villiers ben és a Parc Monceau körkényén alkottak.

Párizs kertjei, parkjai, különböző épületei, és a Szajna partja a XX. század művészeit is vonzották.

Az expresszionisták és kubisták, van Dongen., Picasso, Braque és Soutine a Montparnasson, a fauve-ok, Matisse, Derain, Vlaminck pedig a Montmartre-on éltek és dolgoztak.

Több kiváló festő viszont egyenesen magára "Párizsra", azaz épületeire, hídjaira festett! Balthus figurái mozdulatlanná merevedtek a Commerce St André passzázsban, Daniel Buren a Palais Royal oszlopait festette be, Christo pedig becsomagolta a Pont Neuf-t. Jérome Mesnager fehér emberkéi a rue Ménilmontant falain futkároznak immár hozzátartozva az utcaképhez. Mindez megannyi módja a művészek Párizs iránti hódolatának.

És végül Párizst máshol fel is lehet és meg lehet idézni.

Így tett 3 tehetséges fiatal magyar festőnő, akiknek gondolatai szintén Párizs körül forogtak.

Radák Eszter vásznain a belső és külső terek, a hétköznapi használati tárgyak nemcsak Matisse kicsattanó színeit idézik, hanem a festőóriás által gyakran alkalmazott síkfestést is. Mindezt természetesen szellemesen idézőjelbe téve: "bocs Henri" olvassuk egyik képének címét. Így üzen Radák Eszter Matisse-nak. Figuralitása annyira lecsupaszított, hogy már szinte absztrakt. Bravúros ornamentikája hangsúlyos. Erős kontúrokkal megrajzolt formáit vastag festékréteggel tölti ki, majd a felületet újból és újból átdolgozza, borzolja, s hirtelen térbe kerül a kompozíció.

Korodi Luca szofisztikált, s egyszersmind expresszív erdőiről a nagy barbizoni festők természetelvű felületei jutnak eszünkbe. Az erdők mélyén, a sűrű faágak és indák között áttör a fény. Egyszerre absztrakt és expresszív. A gondosan, ötletesen és sokrétűen megfestett felületek, a fák fröcskölt, dörzsölt, hengerelt törzsei azonban mégis a figuralitás felé billentik a megfogalmazást.

Haász Kati filozofikus, technicista festészete egyszerre idézi a párizsi gótikus templomablakokon átszűrődő fényeket és Le Corbusier funkcionális épületeit. Precízen szerkesztett geometrikus kompozícióin a felületek nyomatszerűek. Suhanó kockái, ellipszisei és mőbiusz szalagjai az imént még mozogtak, s épp most merevedtek meg. Minimalizmus, precizitás és könnyed nagyvonalúság nehezen összeegyeztethető egysége jellemzi műveit."

 

A korábbi kiállításoktól eltérően feltűnő volt, hogy ezúttal a tárlat megnyitóján részt vevő ismert kortárs festők és színművészek mellett számos olyan érdeklődő is megjelent, aki bevallottan ígéretes pénzügyi befektetőként tekint a kortárs magyar festészet alkotásaira.

A 3 fiatal magyar festőnőt szeptember 26-án, 18 órakor egy rendhagyó, zenés, nyilvános talk-show keretében ismerhetik meg közelebbről az érdeklődők a Francia Intézetben.