Gépjárműfeltörőket fogtunk, keressük az egyik bűncselekmény sértettjét!

Ajánljuk - 2007-09-13

Állampolgári bejelentés alapján sikerült 2007. augusztus 09-én 12.20 órakor elfognunk azt a Debrecen területén tevékenykedő gépjárműfeltörő párost, akik számlájára 2007. július 24-augusztus 09 között eddig összesen 8 bűncselekmény írható ( egyik cselekményről azonban, csak a gyanúsítottkénti kihallgatás során szereztünk tudomást, a sértett nem jelezte áldozattá válását felénk).

A 28 éves debreceni férfi és társa oly módon tevékenykedtek, hogy míg egyikük feltörte a kiszemelt gépjárművet, addig társa a közelben várakozott gépkocsijával, így a bűncselekményt követően néhány perc múlva már távoztak is a helyszínről.

Elfogásuk napján a Köntösgát sor 5-7 szám előtt parkoló Skoda Superb típusú személygépkocsit szemelték ki, melyből annak hátsó ablakát betörve eltulajdonították az ülésen talált DELL márkájú laptopot. „Szerencsétlenségükre” egy szemtanú látta történést, a távozásuk irányát, gépkocsijukat, értesítette a rendőrség ügyeletét, így rövid időn belül kattant is csuklójukon a bilincs. Gépkocsijukból lefoglalásra került az eltulajdonított laptop.

 

A gyanúsítottkénti kihallgatásuk során további 7 gépjárműfeltörést ismertek be, melyek az alábbi helyszíneken történtek:

-           Balmazújvárosi út - két esetben

-           Gizella utca

-           Nyugati utca

-           Kerekestelepi Fürdő melletti parkoló

-           Házgyár előtti parkoló

-           Egyetem téri parkoló

Mind a 8 esetben közös, hogy az ülésen hagyott kézitáska keltette fel az elkövetők figyelmét.

 

2007. augusztus 05-én az Egyetem tér mögötti Diákszálló parkolójában törtek fel egy gépkocsit a déli órákban, melyből egy türkiszkék, vagy zöld színű női válltáskát tulajdonítottak el. Ezen bűncselekményről hatóságunknak eddig nem volt tudomása, így kérjük, hogy a sértett jelentkezzen.

 

A fentiekhez elmaradhatatlan bűnmegelőzési tanácsunk. Mint, ahogy a fenti esetek is jól tükrözik alkalom szüli a tolvajt. Mind a 8 esetben közös, hogyha nem lett volna jól látható helyen a gépjárműben értéktárgy a bűncselekmény nagy valószínűséggel nem történt volna meg. Ne bízzunk túlzottan embertársainkban, ne legyünk elővigyázatlanok, óvatlanok. Értékeinket, főleg táskáinkat még a legrövidebb időtartamra sem hagyjuk őrizetlenül gépjárműveinkben.

 

Várjuk az augusztus 05-én elkövetett bűncselekmény sértettjének jelentkezést. Jelentkezni lehet személyesen a Debreceni Rendőrkapitányságon ( Debrecen, Budai Ézsaiás u. 4. „E” épület, Fszt/14. hivatali helyiségében), vagy telefonon munkaidőben ( 516-400/25-54. melléken), illetve éjjel-nappal az ingyenesen hívható 107-es, vagy 112-es segélyhívók egyikén.

Vigyázzanak értékeikre, mert mindenhol nem lehetünk jelen!

Debreceni Rendőrkapitányság