Létbiztonsági csomag bevezetését sürgeti az MSZP

Ajánljuk - 2022-06-01

Az MNB májusra 10,5%-os inflációval számol, így az élelmiszerek folyamatos áremelkedése is megállíthatatlan. Míg az Orbán-kormány négy gazdasági minisztere megfejti, hogyan lehet a gazdaságot stabilizálni, a társadalmat a lecsúszás réme fenyegeti.

. Az MSZP álláspontja szerint e válságos helyzetben segíteni kell az embereknek, ezért egy létbiztonsági csomag bevezetését javasolja, amely megakadályozhatja az alacsony fizetésből és nyugdíjból élők leszakadását.

Az MSZP szerint a fideszes oligarcháktól beszedett milliárdokból meg lehet oldani, hogy a kormány kiszélesítse a hatósági áras termékek körét és ezzel párhuzamosan kompenzálja a kiskereskedők emiatt bekövetkező veszteségeit, a rászoruló családok havonta legalább 20 ezer forintos élelmiszerkupont kapjanak az alapélelmiszerek vásárlásához. A rezsicsökkentést is ki kell egészíteni az épületek energetikai korszerűsítésének támogatásával. Azt javasoljuk továbbá, hogy a bevételből tegyék adómentessé a minimálbért és a szakmunkás bérminimumig csökkentsék a fizetéseket terhelő adókat, valamint növeljék az álláskeresési járadék összegét és időtartamát. Emellett a kormány tegyen lépéseket az alacsony nyugdíjak felzárkóztatása érdekében.

Magyarországot egyre súlyosabban érinti a gazdasági válság, a nehéz helyzetért nem az emberek a felelősek, így a kormány nem tagadhatja meg tőlük a segítséget.

Kiadó: MSZP Országos Központ