A Duna House Group negyedéves árbevétele 15 százalékkal csökkent

Befektetés - 2023-12-01

A Duna House Group harmadik negyedévi árbevétele 7,1 milliárd forint volt, 15 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a menedzsment a legtöbb piacán javulásra számít jövőre.

A pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján publikált jelentés szerint a csoport kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 710 millió forintot tett ki a harmadik negyedévében, éves összehasonlításban 24 százalékkal csökkent.

A csoport konszolidált negyedéves tisztított core EBITDA-ja a második negyedévi fordulat után 755 millió forintos szinten, az első negyedévi mélypont szintjének kétszeresén stabilizálódott.

A negyedéves adózott eredmény 256 millió forintot tett ki, a korrigált adózott eredmény 561 millió forint volt, 70 millió forinttal meghaladta az egy évvel korábbit.

Olaszország 305 millió forint, a magyarországi tevékenységek 273 millió forint negyedéves EBITDA-t generáltak, míg Lengyelország 133 millió forintot. A menedzsment úgy látja, hogy a magyar és lengyel piaci fordulatot követően fokozatosan javulnak a trendek az elmúlt hónapokban, míg Olaszországban a folytatódó hitelpiaci csökkenés mellett a szokásosan erőteljes nyári szezonalitás hatott negatívan az eredményre.

A harmadik negyedév alatt az euró árfolyama 371,13 forintról 391,25 forintra erősödött, így a csoport 96 millió forint nettó árfolyamveszteséget könyvelt el devizatételeken. A negyedéves kamatbevétel 140 millió forint volt.

Az alaptevékenység mellett a Forest Hill átadások üteme a menedzsment várakozásainak megfelelően lelassult 2023. március óta. A projekt 315 millió forint árbevételt és 44 millió forint fedezetet generált 2023. harmadik negyedévében.

A csoport profiltisztítás jegyében folytatja befektetési ingatlan portfóliójának értékesítését, a negyedév során két ingatlan értékesítéséből 480 millió forint cash flow-t ért el.

A Duna House Holding Nyrt. a BÉT prémium kategóriás kibocsátója. Részvényei csütörtökön 586 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyam 760, a legalacsonyabb 395 forint volt.