A kormány a Hungerit beruházását 1 milliárd forinttal támogatta

Befektetés - 2022-02-01

A Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program keretében a kormány a Hungerit Zrt. több mint 2 milliárd forint értékű fejlesztéséhez 1 milliárd forintos támogatást nyújtott - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Kiemelte, hogy a program révén 2015 óta a nagyvállalatok több mint 510 milliárd forint értékű beruházást valósítottak meg, amelyek nyomán 3860 új munkahely jött létre. E fejlesztéseknek köszönhető, hogy a magyar gazdaság tavaly 6,5-6,8 százalék között növekedhetett és az idén is 5 százalék feletti bővülés várható - jegyezte meg.

A kormány folytatja a nagyvállalati programot, amelyen belül jelenleg a technológiaváltásra és a kapacitásbővítésre fekteti a hangsúlyt - húzta alá.

Varga Mihály elmondta, hogy a gazdaság szereplőit nemcsak támogatási programokkal, hanem az üzleti környezet javításával is lehet segíteni. Ennek egyik módja például az úthálózat és az energiarendszerek fejlesztése, másik területe a pedig a jogszabálymódosításokon keresztül az adó- és járulékrendszer átalakítása.

Hangsúlyozta, hogy a kormány gazdaságpolitikájának lényege a munkát és a jövedelmeket terhelő adók csökkentése; a munkáltatói adó például 2016 óta a felére csökkent. "Készülünk ennek folytatására" - tette hozzá a pénzügyminiszter.

A járvány ugyanakkor "kifeszítette a pénzügyi helyzetet", ami miatt konszolidációs intézkedésekre is szükség van - mondta, jelezve: a kormány az év végén már tett lépéseket ebbe az irányba egyes beruházások elhalasztásával, ami alacsonyabb deficitet és államadósságot tesz lehetővé.

Volosinovszki János, a Hungerit Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a beruházás célja a kapacitások bővítése volt évi 4000 tonnával a korábbi 7500-8000 tonnával szemben.

Az új, modern üzem építése 2020 végén indult el és tavaly ősszel zárult le - tájékoztatott.

A vállalat több mint 30 éve van jelen a panírozott termékek piacán, folyamatosan nagy hangsúlyt fektet az innovációra, és panírtermékeit több mint 10 országba, többek közt az Egyesült Királyságba is exportálja - ismertette.

A Hungerit Zrt. árbevétele 2021-ben az előzetes adatok alapján meghaladta az 52 milliárd forintot, szemben az egy évvel korábbi 42,5 milliárddal. A vállalat EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti) eredménye 2020-ban 1,6 milliárd forintot tett ki; a 2021-es adat még nem áll rendelkezésre, a cég tájékoztatása szerint azonban biztos, hogy "lényegesen meghaladja" a 2020-ast.