A Széchenyi Tőkealap-kezelő 2019-2022 között 70 milliárd forintot fektet be

Befektetés - 2019-03-06

A Széchenyi Tőkealap-kezelő a tervek szerint 2019-2022 között 70 milliárd forint kockázati tőkekihelyezést hajt végre a kis- és középvállalkozásoknál az általa kezel öt alapon keresztül - mondta Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Ismertette, hogy az alapkezelő a 2012-2018-as időszakban 111 tőkebefektetést hajtott végre, a társaságokból 33 esetben nyereségesen, 2 esetben tőkevesztéssel szálltak ki, 6 exitnél még tart az elszámolás. Jelenleg 70 vállalatban van kisebbségi részesedésük.

Csuhaj V. Imre elmondta, hogy 2018-ban 47 ügylet jutott döntési szakaszba 9,85 milliárd forint értékben, 2019-ben a tervek szerint mintegy 40 tőkebefektetést hajtanak végre 11,2 milliárd forint kihelyezéssel, és 8-10 cégből szállnak ki.

A tavalyi jelentősebb befektetések közül kiemelte, hogy a Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap végrehajtotta első határon túli mintaprojekjét, az Euro Dori Transport Kft.-be fektettek, a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alappal pedig részt vettek a BÉT Xtend piac első nyilvános részvénykibocsátásában, és ez utóbbi kezdeményez az idén folytatódni fog.

Csuhaj V. Imre beszámolt arról, hogy a jövőben is befektetési célterület marad a járműipar, fémfeldolgozás, egészségipar, a környezetgazdálkodás, a dizájn és divatipar, és új területként kockázati tőkével beszállnának az oktatás, a sport és a védelmi ipar területén működő vállalkozásokba is. Emellett a jövőben segítik a speciális innovációs infrastruktúrák kialakítását is, például helyi partnerekkel Kolozsváron közösségi irodát nyitnak az inkubációs folyamat erősítésére.

Török József, a Széchenyi Tőkalap-kezelő Zrt. üzletfejlesztési és startup igazgatója elmondta, általában 100 millió és 200 millió forint közötti tőkével szállnak be a vállalkozásokba, kisebbségi tulajdont szerezve. Jellemző, hogy a befektetési időszak végén többnyire az alapítók vásárolják vissza az alapok tulajdoni hányadát.

A jövőben a hazai inkubáció mellett jelentős figyelmet fordítanak a nemzetközi inkubációs partnerek bevonására is, ezzel szélesítik a lehetséges kockázati tőkebefektetői kört - tette hozzá az igazgató.

Az állami tulajdonban lévő Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. öt tőkealapon keresztül - Széchenyi Tőkebefektetési Alap, 22 milliárd forint; Irinyi I. Kockázati Tőkealap, 7,4 milliárd forint; Irinyi II. Kockázati Tőkealap, 8 milliárd forint; Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap, 20 milliárd forint; Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap, 13 milliárd forint - kockázati tőkebefektetést hajt végre kis- és középvállalkozásokban, csendestársként segítve a vállalkozásokat.