A töltőhálózattól és a kedvezményektől függ az elektromos autók jövője a LeasePlan szerint

Befektetés - 2020-02-11

Az elektromos autózás terjedése Európa-szerte a töltőhálózat fejlődésének és az állami támogatásoknak köszönhető, és a továbbiakban is ezeket kell bővíteni - közölte a LeasePlan kedden.

A flottakezeléssel foglalkozó nemzetközi lízingcég szerint még mindig több millió európai nem találna töltőállomást, ha átváltana árammal hajtott járműre. Segítheti ugyanakkor az elektromos autók terjedését, hogy az akkumulátorok egyre korszerűbbek, az elektromos autók ára pedig csökken - tették hozzá.

A LeasePlan hangsúlyozta, hogy az e-mobilitás szinte minden európai országban fejlődik. Az EV Readiness című idei kutatásuk szerint a vizsgált 22 európai országban átlagosan 60 százalékkal nőtt az újonnan regisztrált elektromos járművek száma az elmúlt egy évben. A bővülést tekintve 154 százalékkal Luxemburg az első, Írország 127 százalékkal a második, Hollandia 120 százalékkal a harmadik. Magyarország 586 új járművel 71 százalékot ért el, tehát a belföldi növekedés is jelentősen meghaladta az európai átlagot.

A felmérés az elektromos járművek piacain túl a töltőinfrastruktúra fejlettségét, a kormányzati ösztönzőket és a LeasePlan tapasztalatait is összegezte. Ezek alapján Hollandia, Norvégia és Nagy-Britannia készült föl a legjobban az e-mobilitásra. Magyarország ebben a rangsorban egy év alatt a 16. helyről a 14. helyre lépett, megelőzve többek között Svájcot, Spanyolországot és Olaszországot. Üdvözölték azt is, hogy Magyarországon az állami támogatás a legmagasabbak közé tartozik Európában.

A Leaseplan EV Readiness Index 2020 riportja Ausztriára, Belgiumra, Csehországra, Dániára, az Egyesült Királyságra, Finnországra, Franciaországra, Görögországra, Hollandiára, Írországra, Lengyelországra, Luxemburgra, Magyarországra, Németországra, Norvégiára, Olaszországra, Portugáliára, Romániára, Spanyolországra, Svájcra, Svédországra és Szlovákiára terjedt ki. A vizsgálat évente összesíti az európai országokban az e-mobilitás helyzetét.