Áremelkedésben reménykedik a guru

Befektetés - 2010-02-02

Három százalék fölé növelte a Munich Re viszontbiztosítóban lévő részesedését Warren Buffett – írja a Bloomberg hírügynökség.

A sok befektető által követett guru részesedésének értéke meghaladja az egymilliárd dollárt. Buffett befektetési cége, a Berkshire Hathaway ezzel a német társaság második legnagyobb részvényesévé vált a BlackRock alapkezelő mögött.

Warren Buffettnek nem ez az első befektetése a szektorban, a Swiss Rében hasonló nagyságú pozíciókat épített ki az omahai bölcs néven emlegetett befektető.

 

 Elemzők azonban úgy vélik, Buffett nem tervezi a Munich Re felvásárlását, hisz kitettsége a szektorban már így is jelentős, a guru pusztán a viszontbiztosítók árfolyamának várható emelkedéséből kíván profitálni. A guru vásárlásait hűen másoló befektetők tegnap gondoskodtak is a drágulásról, a cég papírjainak kurzusa közel két százalékkal emelkedett.