Elektromos járműveket gyártó, közös céget hoz létre a kínai Baidu és a Geely

Befektetés - 2021-01-11

Elektromos járműveket gyártó, közös céget hoz létre a kínai Baidu internetes óriáscég és a Geely autógyártó - számolt be a CGTN kínai székhelyű, nemzetközi hírcsatorna a Baidu hétfői közlésére hivatkozva.

A Baidu az okos személygépjárművek vezetési képességeihez szükséges technológiákat biztosítja, míg a Geely az autógyártásban és tervezésben szerzett tapasztalatával járul hozzá a közös vállalat sikeréhez. A beruházás összegéről, illetve a járművek piacra bocsátásának tervezett idejéről egyelőre nem közöltek részleteket.

Robin Li, a Baidu társalapítója és vezérigazgatója úgy fogalmazott: "Kína az elektromos járművek legnagyobb piacává vált, az elektromos autók vásárlói pedig intelligensebb, új generációs járműveket várnak el".

A koronavírus-járványt követő gazdasági helyreállás kedvező alakulásának köszönhetően a megújuló energiával működő járművek szektora változatlanul markánsan fejlődik Kínában. A Kínai Autógyártók Szövetségének decemberi előrejelzése szerint a megújuló energiával működő járművek forgalma 2021-ben 40 százalékkal emelkedhet, elérve az évi 1,8 millió eladott autót.

A hangcsoui székhelyű Geely autógyártó a svéd Volvo Car Corp. tulajdonosa, a brit Lotus Cars sportautógyár és a legnagyobb malajziai autógyártó, a Proton részvényeinek többségi tulajdonosa.

A Baidu Apollo nevű autonóm vezetésre kifejlesztett technológiai platformját 2017 óta használják okosjárművek gyártásában, a vállalat pedig jelenleg három kínai nagyvárosban üzemeltet önvezető taxikat - egyelőre sofőrökkel.