Másfél milliárd forintot meghaladó értékben valósított meg kapacitásbővítő fejlesztést a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Martfűn a gépgyártással és egyedi szerszámkészítéssel foglalkozó RIGO Szerszám- és formakészítő Kft.
Az üzemcsarnok átadó ünnepséggel együtt tartott pénteki projektzáró rendezvényen Szolnoki Szabolcs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) technológiáért felelős helyettes államtitkára kiemelte: a térség gazdaságában egyre meghatározóbb szerepet betöltő vállalkozás folyamatos és dinamikus fejlődést mutat.
Jelezte:
- tette hozzá.
A helyettes államtitkár hangsúlyozta: a kormány fontosnak tartja minden olyan cég támogatását, amely "szintlépésre készül", hozzásegítve ezeket a vállalkozásokat jobb piaci pozíciók eléréséhez, létszámbővítéshez és exportbevételeik növeléséhez.
Sziráki András, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntőjében kiemelte: az idén 35 éves cég sikerének és jövőjének biztosítéka, hogy az utódlás biztosított, hiszen az alapító és fia közösen irányítják a vállalkozást. Jelezte: a társaság az átlagnál magasabb színvonalú termékeket állít elő, amihez fejlődése és belső munkaszervezése is igazodik.
Közlése szerint a vármegyében mintegy 7500 társas és több mint 14 ezer egyéni vállalkozás működik, amelyek számára a nemzetgazdaság egészéhez hasonlóan fontos a versenyképesség növelése, a világgazdaságban pedig a mainál rendezettebb, kiszámíthatóbb viszonyok elérése.
Rigó Zoltán, a RIGO Kft. alapító-ügyvezetője arról beszélt:
Rámutatott: termékeik közül kiemelkedő a Magyar Termék Nagydíjat is elnyert könyvkötőgép-család, melyet eddig 72 országba értékesítettek. A társaság árbevétele folyamatosan növekszik: 2023-ban elérte az 1,5 milliárd forintot és ennek hozzáadott értékét jelzi, hogy 50 százaléka anyagmentes termelésből származik - húzta alá.
Rigó Péter, a cég társ-ügyvezetője közölte: a csarnokbővítéssel hatékonyabbá vált a kft. munkaszervezése és logisztikája, valamint jelentősen bővült raktárkapacitása. Emellett jelentős gép- és informatikai fejlesztést is végrehajtottak, utóbbit a logisztika és gyártásirányítás területén.
A projekt tette lehetővé továbbá részvételüket 2024-ben a düsseldorfi nyomdaipari és csomagolási világkiállításon. A fejlesztések eredményeképpen a társaság mintegy 25 százalékos bővülését remélik - tájékoztatott.