Kína megint a jüanra szavazott

Befektetés - 2010-10-11

A hét végén a török és a kínai kormányfő Isztambulban közölte, hogy az egymás közti kereskedelmi elszámolásaikban ezentúl a saját valutájukat; a lírát és a jüant használják, mellőzve az amerikai dollárt.

A két kormányfő arról is megegyezett, hogy a kétoldalú kereskedelem értékét öt év alatt a jelenlegi háromszorosára, 50 milliárd dollárra, 2020-ig pedig 100 milliárd dollárra növelik. "Gazdasági téren stratégiai partnerséget hozunk létre" Kínával - hangoztatta a török kormányfő.

 

Peking egyébként fokozatosan igyekszik növelni valutája szerepét a nemzetközi kereskedelemben, szeptember végén kereskedelmi megállapodást kötött Oroszországgal a jüan, illetve a rubel egymás közötti használatáról, és hasonló egyezményt írt alá Brazíliával is.