Magyar Telekom: jelentős eredményeket ért el a cég az első negyedévben

Befektetés - 2021-05-12

- A Magyar Telekomot a korábbiaknál erőteljesebben sújtotta a pandémia harmadik hulláma, a helyzetet azonban megfelelően kezelte, és jelentős, a menedzsment várakozásainak megfelelő eredményt ért el a cég az első negyedévben - fejtette ki Daria Dodonova, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese a szerdai online sajtóbeszélgetésen, aki azt is hangsúlyozta, hogy folytatják a gigabites hálózatfejlesztéseket.

A kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett gyorsjelentés szerint a konszolidált adózott eredmény éves összehasonlításban az elemzői várakozásokat meghaladóan 10,1 milliárd forintra nőtt az idén az első negyedévben, a tavalyi mintegy 800 milliós veszteség után. A társaság árbevétele 1,9 százalékkal 162,3 milliárd forintra emelkedett az első negyedévben.

Daria Dodonova hozzátette: a bevételek minden szegmensben emelkedtek, a magyarországi kiskereskedelmi szélessávú bevételek kevésbé emelkedtek a távoktatáshoz nyújtott kedvezmények miatt. A beruházások szintje az előző év azonos időszakival megegyezően alakult. Az ügyfélbázis emelkedése ellensúlyozta a hangalapú bevételek csökkenését - mondta.

A hálózatfejlesztésről közölte: vezetékes oldalon a gigabitképes hálózat további fejlesztésén dolgoznak. Tavaly minden eddiginél több, 377 ezer új optikai elérést építettek, 117 ezer kábeles elérési pontot pedig gigabit-képessé fejlesztettek. Március végére csaknem 2,63 millióra nőtt a társaság hálózatán a gigabites elérések száma. Az 5G lefedettség országosan 10 százalékos jelenleg, Budapest mellett a Balaton környékén, és hat más nagyvárosban érhető el.

A második negyedévben fokozatosan visszatérnek a korábbi munkavégzési módhoz az átoltottság emelkedésével, jelenleg még a dolgozóik mintegy 80 százaléka otthonról dolgozik.

Szabó Melinda kereskedelmi vezérigazgató-helyettes arról beszélt, hogy a távmunka és a távoktatás miatt január-márciusban ügyfelenként csaknem 30 százalékkal 6,7 gigabájtra nőtt a mobil adatforgalom. A vezetékes adatforgalom 37 százalékos átlagos növekedést mutatott idén az első negyedévben. A hangforgalom is emelkedett, a mobil oldalon 15 százalékkal, a vezetékes hálózaton csaknem 7 százalékkal. A cégnek csaknem 3,4 millió mobiladatforgalmat bonyolító ügyfele van, 8,6 százalékkal több a tavalyi év azonos időszakinál - ismertette, hozzátéve: az ügyféligények megváltoztak, felértékelődött a nagy sávszélesség mellett a feltöltési sebesség is, ugyanúgy, ahogy az otthoni internet stabilitása és elérhetősége a lakóhely minden pontján.

A TV előfizetések száma 6,5 százalékkal, több mint 1,2 millióra nőtt egy év alatt az első negyedévben minden TV technológiát figyelembe véve, ami a lakosság növekvő tévéfogyasztását tükrözi. Kitért arra, hogy megőrizték piacvezető pozíciójukat az online kiskereskedelmi piacon a mobiltelefon és tablet értékesítésben, immár három éve.

Az idei tervekről elmondta: a TV és a vezetékes piacon megismételhetik a tavalyi év növekedését, ezt az optikai hálózatfejlesztés is támogatja. A mobil piac fejlődése sok mindenen múlik, ez az okoseszközök elterjedésével biztosan növekedni fog. Kérdésre közölte: a távoktatásban bevezetett ingyenes internetről nincs kompenzációs megállapodás a kormányzattal. Az ingyenesség miatti bevételkiesésről nem nyilatkozott. Azt mondta: örömmel biztosították a megfelelő színvonalú tanulmányokhoz a hálózatot.