Már több mint 91 ezren nyilatkoztak nyugdíj ügyben

Befektetés - 2011-01-31

A Világgazdaság információi szerint délután 4 óra előtt már 91 100 nyilatkozatot iktattak a 36 nyugdíjbiztosítási igazgatóság valamelyikén, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságon, vagy az ONYF-nél.Az ONYF sajtótitkára, Szőke Lovas Zsuzsa arról tájékoztatott, hogy aki 6 órakor a helyszínen tartózkodik, mindenképpen sorszámot kap, így nyilatkozatát is regisztrálják. Szőke Lovas Zsuzsa szerint a végleges számot megtippelni nem lehet, végeredményt holnap 10 órára ígér az ONYF.

A hétvégéig több mint húszezer jogfenntartó nyilatkozatot juttattak el a pénztártagok a vegyipari szakszervezethez (VDSZ). A nyugdíjbiztosító igazgatóságokon nincs fennakadás, Budapesten, a Fiumei úton - a legnagyobb ügyfélszolgálatnál - a portások osztják a sorszámokat, hogy az ügyintézést gyorsítsák.

 

 

A VDSZ budapesti központjában a hétvégén is be lehetett adni a nyilatkozatokat, csak szombaton több mint 1 200-at juttattak el a szakszervezethez a pénztártagok - mondta Székely Tamás , az érdekvédelmi szervezet elnöke hétfőn az MTI-nek. Hozzátette: a nyilatkozatokat ma éjfélig fogadják. Postán is el lehet küldeni, ebben az esetben fontos, hogy a bélyegzőn január 31-i pecsét legyen, és tértivevénnyel adják fel.