A várakozásokat felülmúló az érdeklődés a Széchenyi Kártya Program (SZKP) keretében, október elejétől egységesen 3 százalékos fix kamattal elérhető hét hiteltermék iránt, az első két hétben 2600 cég nyújtott be kérelmet, mintegy 140 milliárd forint értékben - mondta Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkár (NGM) egy keddi budapesti sajtótájékoztatón.
A KAVOSZ újbudai irodájában tartott rendezvényen elmondta: a kormány négy pilléren nyugvó, a vállalkozásokat segítő akciótervet indított, hogy ellensúlyozza a szankciók és a vámok negatív hatásait, és ennek első pillére a kkv-k számára elérhető források biztosítása. További részei a programnak az adócsökkentés, illetve az adminisztratív könnyítések, valamint a munkahelyvédelmi terv és a bérmegállapodás.
Hangsúlyozta, az elmúlt két hét adatai kiemelkedőnek mondhatók, mivel a Széchenyi programon belül évente 12 ezer hitelszerződést kötnek a pénzintézetek 1300 milliárd forint értékben.
- jegyezte meg egy kérdésre válaszolva.
Szabados Richárd bejelentette, az óriási érdeklődésre való tekintettel, tíz fős stábbal elindítják a KKV Programirodát, amelynek feladata a beérkező információk feldolgozása és a vállalkozások támogatása, valamint rendszeres részvétel vállalkozói fórumokon és rendezvényeken.
Emellett a vállalkozók a fix3kkv.hu honlapon hasznos információkhoz juthatnak, és ezen keresztül irányítják át a jelentkezéseket, továbbá a sikereskkv@ngm.gov.hu oldalon is érdeklődhetnek a cégek - tette hozzá.
A Széchenyi Kártya Programon belül elérhető hét termékből három likviditási, folyószámlahitel és egyben szabadfelhasználású konstrukció, míg három klasszikus beruházási hitel mellett egy lízingfinanszírozásra is elérhető maximum 500 millió forintig.
- fűzte hozzá.
Kérdésre válaszolva elmondta, a három likviditási hiteltermék részesedése 60-70 százalék, és az új hitelkondíciók bejelentése óta is hasonló arányok figyelhetők meg. Ugyanakkor kedvező hír, hogy a beruházási hitelek iránt is nőtt az érdeklődés október eleje óta, ami a gazdasági növekedést hosszabb távon is támogathatja.
Balog Ádám, a KAVOSZ Zrt. igazgatóságának elnöke, az MKIK alelnöke elmondta, hogy az előző év azonos időszakához viszonyítva értékben háromszoros, volumenben mintegy kétszeres a növekedés az Széchenyi Kártya Program termékei iránti érdeklődésben. A KAVOSZ ügyintézői állják a vállalkozások rohamát - mondta, hozzátéve, hogy 202 ügyfélszolgálati munkatárs segíti a munkát országszerte.
Palóc André, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szóvivője a sajtótájékoztató végén megjegyezte, hogy novemberben a vállalkozásokat érintő adó- és adminisztráció-csökkentő program "érkezik".