Tízmilliárd forintból új paradicsomfeldolgozó üzem épül a Békés vármegyei Mezőberényben, amelyhez az állam ötmilliárd forint támogatást biztosít - jelentette be Dankó Béla (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője közösségi oldalán.
Mint írta, az Aranyfácán Product Kft. mezőberényi paradicsomfeldolgozó üzemének megépítéséhez megszületett a támogatói szerződés. "Ez a magyar vidék megerősítésének újabb bizonyítéka."
Hozzátette, ez a több mint 9 ezer lakosú városnak új munkahelyeket és adóbevételt jelent; stabil piacot a helyi és környékbeli termelőknek; valamint erősödő élelmiszeripari kapacitást Magyarország számára.
Az Aranyfácán konzervgyár 1934-ben épült meg a nagygombosi gazdaság nyers paradicsomának feldolgozására Hatvan térségében. A gyár termékei a hazai piac mellett jelen vannak Kelet-és Nyugat Európa, valamint az arab világ országaiban - olvasható a cég honlapján.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az Aranyfácán Product Kft. tavaly 46 alkalmazottat foglalkoztatott, az értékesítés nettó árbevétele 2024-ben csaknem 3,5 milliárd forint volt, amiből az exportértékesítés 1,8 milliárdot tett ki. Az előző évi adatokat mintegy 200 millió forinttal múlták felül. A cég adózott eredménye viszont ez idő alatt 297 millió forintról 107,5 millióra csökkent.