Vasbetont kiváltó betonelemeket fejleszt egy konzorcium

Befektetés - 2021-05-01

- A vasbetont kiváltó előre gyártott betonelemek gyártási technológiáján dolgozik az Uvaterv Zrt., a Ferrobeton Zrt. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a projekthez a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 681,749 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott - közölte a konzorciumvezető Uvaterv Zrt.

Az 1,045 milliárd forint összköltségvetésű fejlesztésben a fennmaradó részt a két cég önerőből finanszírozza.

A két társaság az egyetemmel közös projekt során olyan betonelemeket akar készíteni, amelyekben a vasbetonnál alkalmazott acélbetétet más anyaggal, úgynevezett nagy szilárdságú, nem korrodáló szálerősítésű polimer betétekkel (FRP) helyettesítik. Ezek lehetnek szén- vagy akár üvegszálak is. Acél hiányában ugyanis lényegesen hosszabb élettartamú betonelemeket és szerkezeteket építhetnek, aminek további hozadéka a gazdaságosabb üzemeltetés, valamint az alacsonyabb költség a teljes életciklusra vetítve.

A konzorcium az ehhez szükséges technológiát is meg akarja alkotni.

A 2018-ban indult projekt három szakaszból áll: az első részben már sikeresen létrehozták a vasbetont kiváltó előregyártott betonelemek prototípusát. Az újfajta betonelemekből hídgerendát építettek, amelyet laboratóriumban extrém körülmények között vizsgáltak. Az eredmények kiértékelése még zajlik, de az már kiderült, hogy a szénszállal készült betonelemekből összeállított hídgerenda a vasbetonnál jóval nagyobb terhelést bírt ki - ismertették a közleményben.

A projekt most tart a második szakaszában, ahol például csarnokokhoz használt tetőhéj szerkezeti elemek kialakításával foglalkoznak, a cél itt is a prototípus összeállítása. A harmadik fázisában pedig az egyetemen helyeznek majd üzembe egy 3D beton nyomtatót.

Novoszáth Tamás, az Uvaterv Zrt. irodavezetője az MTI-nek elmondta, már világszerte zajlanak fejlesztések a vasbeton helyettesítésére. Japánban, Kínában és Amerikában már használnak is erre szolgáló újfajta betonelemeket. Azonban még nem ismertek pontosan a fejlesztési folyamatok és a szabályozás is hiányos. Fontos, hogy ezzel a projekttel Magyarország is felzárkózzon ebben a versenyben, hogy mire belföldön is megjelenik az igény ezekre az új betonelemekre, már elő tudják állítani.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az Uvaterv Zrt. 2019-es nettó árbevétele 3,156 milliárd forint, míg 2018-ban 1,834 milliárd forint volt. A magyar tulajdonú társaságnak, amely egyebek mellett autópálya-, vasút- és repülőtér-, valamint hídtervezéssel foglalkozik, 2019-ben 118,56 millió forint, 2018-ban 20,68 millió forint volt az adózott eredménye.

A külföldi tulajdonú, Dunaújvárosban működő Ferrobeton Zrt. nettó árbevétele 2019-ben 20,504 milliárd forint volt, egy évvel korábban 19,227 milliárd forint. Az ország egyik legnagyobb beton- és vasbetonelem előregyártó vállalata 2019-ben 2,867 milliárd forintos, 2018-ban pedig 995,87 millió forintos nyereséggel zárt.