A DK az Európai Bizottsághoz fordul a turizmustörvény módosítása miatt

Belföld - 2019-01-21
A Demokratikus Koalíció (DK) az Európai Bizottsághoz fordul a turizmustörvény módosítása miatt, mert véleménye szerint az új szabályozás sérti az uniós adatvédelmi elveket - mondta Arató Gergely, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján.

A politikus szerint a törvénymódosítás a turizmust felhasználva akarja megfigyelni a magyarokat, hiszen a most hatályba lépett új szabályok alapján a szálláshelyeknek fel kell tölteniük a vendégek adatait egy adatbázisba, amihez utána gyakorlatilag "korlátozás nélkül" hozzáférhetnek különböző állami szervek, így az adóhatóság és a rendőrség anélkül, hogy erről tájékoztatnák az érintetteket.

Közölte: a DK az Európai Bizottsághoz fordul ebben az ügyben, mert véleménye szerint ezzel a jogszabállyal a kormánytöbbség nyíltan és súlyosan megsértette az európai adatvédelmi elveket, a GDPR-t.

A DK szégyenletesnek tartja, hogy miközben a "korrupt hatalmasok magánrepülővel járnak focimeccsekre és helikopterrel vadásznak", meg akarják figyelni, hogy a magyar polgárok hova mennek hétvégére pihenni mondta Arató Gergely, hozzátéve: "nem kérünk a Nagy Testvérből!".

Szerinte az így begyűjtött személyes adatokkal a hatalom sokféleképpen vissza tud élni, és a Fidesz ezt ki is fogja használni. Úgy vélte: nem kell majd sokat várni arra, hogy az adóhatóság nyaralások alapján indítson vizsgálatokat, hogy megfigyeljék ki vesz részt egy-egy vidéki ellenzéki rendezvényen, vagy hogy személyes adatokat felhasználva indítsanak mocskolódó támadást a "kormányzati hazugsággyárban".

Arató Gergely kérdésre válaszolva "abszolút sikernek" értékelte a szombati tüntetéseket, szerinte nagyon régóta nem volt olyan kiterjedt demonstrációsorozat, amely az ország ennyi települését érintette volna.

A DK politikusát arról is kérdezték, hogy a Hír TV birtokába került felvételek szerint náci karlendítéssel pózolt Sneider Tamás Jobbik-elnök felesége. Arató Gergely azt mondta: a DK, ahogy eddig, ezután sem tartja elfogadhatónak a náci jelképek és köszöntések használatát, ahogyan azt sem tartották elfogadhatónak, amikor egy fideszes önkormányzati képviselő pózolt SS-egyenruhában. "Egy demokráciában, demokraták ilyet nem tesznek" - jelentette ki.

Arról, hogy Sneider Tamásnak le kellene-e mondania ebben a helyzetben, Arató Gergely azt mondta: nem kommentálják más pártok belügyeit.