A Jobbik a honvédelmi bizottság összehívását kezdeményezi egy katonai középiskolában történt szexuális bántalmazásról szóló sajtóhír miatt

Belföld - 2019-07-04

A jobbikos a Varga-Damm Andrea az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának összehívását kezdeményezi azzal a sajtóhírrel kapcsolatban, amely szerint májusban szexuális bántalmazás történt egy debreceni honvéd-középiskolában.

A honvédelmi és rendészeti bizottság jobbikos alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a testület ülésén meghallgatnák a honvédelmi minisztert, akitől arra várnak választ, hogy milyen következményei lettek a sajtóban megjelent esetnek, illetve miért csak akkor történt feljelentés, amikor a sajtó elkezdett érdeklődni az ügy iránt.


Varga-Damm Andrea elmondta: a sajtóban megjelent hírek szerint a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola kollégiumában májusban erőszakos cselekményre került sor a hallgatók között, az információk arról szólnak, hogy egy 9. évfolyamos fiatalt 10. évfolyamos társai lekötözték és védekezésre képtelen állapotban megerőszakolták, vagy "legalábbis ilyen jellegű tevékenységet folytattak".

Hozzátette: a sajtóhírek szerint fegyelmi eljárások során öt fiatalt távolítottak el az intézményből, ugyanakkor a hatóságok előtt elhallgatták az esetet. Megjegyezte: a "NER rendszerének egy emblémája ez az iskola, hiszen "még ilyen hatalmas csinnadrattával" nem hoztak létre középiskolát, mint ezt néhány éve.

Hangsúlyozta: ha valóban megvalósult a szexuális erőszak, akkor annak elhallgatása azt az érzetet erősítheti az elkövetőkben, hogy egy ilyen súlyos bűncselekményt "különösebben nagy baj nélkül meg lehet úszni".

A jobbikos politikus azt javasolta, hogy hozzanak létre külön pedagógiai programot, amely megelőzné és kezelné a kollégiumi típusú intézményekben, zártan együtt élő fiatalok problémáit.

Hangsúlyozta: a konkrét esetben nemcsak az iskola igazgatójának, hanem a pedagógusoknak a felelőssége is felvetődik, hiszen nekik is kötelességük lett volna jelenteni az ügyet, ugyanakkor az erőszakot tevő gyerekek szüleinek felelőssége is fennál