A miniszterelnök és Bush elnök sajtónyilatkozata

Belföld - 2006-06-22

Néhány perces sajtónyilatkozatot adott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és George Bush amerikai elnök csütörtöki tárgyalásuk befejeztével. A helyszínre bebocsátást kapott újságírók nem tehettek fel kérdéseket.

 Bush köszönetet mondott Magyarországnak az iraki és afganisztáni szerepvállalásért, Gyurcsány pedig bejelentette: hamarosan visszatér magyar tulajdonba az a Budai Várban található épület, amely egykoron Táncsics Mihály börtöneként szolgált. Az amerikai elnök azt mondta, büszke a Magyarországgal fenntartott baráti kapcsolatokra. Emlékeztetett az 1956-os forradalom 50. évfordulójára, és hozzátette, hogy a magyar nép akkori szabadságvágya ma is tovább él. Köszönetet mondott "az elkötelezettségért, a csapatokért, amelyek Irakban és Afganisztánban szolgálnak".

   

Gyurcsány Ferenc úgy értékelte George Bush látogatását, hogy az tisztelgés a szabadságszerető magyar nép 1956-os harcos kiállása mellett, valamint annak a szövetségnek a megerősítése, hogy "van dolgunk a világban, demokratikussá tenni nemcsak legszűkebb környezetünket (...), hanem a szabadság, a demokrácia és a biztonság eszményeit képviselni szerte a világon". Az Egyesült Államok és Magyarország szövetsége egyszerre érték- és érdekalapú - mondta a magyar kormányfő. A kétoldalú kapcsolatokban - tette hozzá - nagy megoldatlan, fájó nyitott kérdések nincsenek. "Vannak kihívások és megoldandó feladatok" - jegyezte meg. Szerinte le kell számolni azzal a téves értelmezéssel, hogy Európa képviseli a moralitást, az Egyesült Államok pedig a hatékonyságot és az erőt. "A morálnak és az erőnek együtt kell érvényesülnie" - hangsúlyozta.

 

George Bush gratulált Gyurcsány Ferencnek újraválasztásához. Megjegyezte, hogy nem könnyű dolog másodszor is bizalmat kapni. Mint mondta, értékeli azt a bátorságot, amit Gyurcsány Ferenc a kül- és a belpolitikában egyaránt mutat. Azzal kapcsolatban, hogy a magyar miniszterelnök a megbeszélésen felvetette a vízumproblémát - vagyis hogy a magyarok egyelőre csak vízummal utazhatnak be az Egyesült Államokba -, az amerikai elnök elmondta: megérti, hogy ez nehéz kérdés, amelynek a megoldásához vezető úton tiszteletben kell tartani az amerikai törvényi előírásokat.

 

"Rövid heteken, hónapokon belül visszaérkezik magyar tulajdonba az az épület a Budai Várban, amelyet a magyarok Táncsics börtöneként ismernek, és amely a magyar történelmi tudat fontos része" - közölte Gyurcsány Ferenc, hozzátéve, hogy George Bush erre ígéretet tett. A Táncsics utca 9. szám alatti kétszintes épületet a magyar állam az 1948. évi háborús jóvátétel értelmében bocsátotta az amerikai nagykövetség rendelkezésére.

(MTI)