Ab: alkotmánysértő a felsőoktatási törvény módosításának egyik passzusa

Belföld - 2006-09-25

Az Alkotmánybíróság (Ab) helyt adott a köztársasági elnök felsőoktatási törvénnyel kapcsolatos indítványának, mely szerint alkotmánysértő a jogszabály módosításának egyik pontja - közölte az Ab sajtófőnöke. Sólyom László köztársasági elnök augusztus 2-án fordult indítványával az Alkotmánybírósághoz.

Az államfő akkor kifejtette: álláspontja szerint sérti a felsőoktatási intézmények autonómiáját a módosított felsőoktatási törvény azon rendelkezése, amely szerint a felsőoktatási intézmény rektora csak az intézményben működő gazdasági tanács egyetértésével nyújthatna be a szenátusnak az intézmény autonómiáját alapvetően érintő döntések meghozatalára vonatkozó előterjesztéseket.

 

Az Országgyűlés 2006. július 24-i ülésén módosította a felsőoktatási törvényt. A köztársasági elnök nem hirdette ki az új törvényt, hanem augusztus 2-án az Alkotmánybírósághoz fordult. Az államfő indítványát a testület soron kívüli eljárásban bírálta el.

 

Az Alkotmánybíróság határozatában rámutatott: a gazdasági tanács számára a szenátusi döntéshozatal rektori kezdeményezéséhez biztosított előzetes egyetértési jog alkalmas arra, hogy a felsőoktatási önkormányzati intézmények működését, az autonóm döntéshozatalt megakadályozza.

 

\"A felsőoktatási autonómiába tartozó önkormányzati jogok szabad gyakorlásának megakadályozása a felsőoktatási intézmény önállóságának és függetlenségének korlátozását, megszűnését jelentheti, s a felsőoktatási autonómia sérelmét vonja maga után\" - tartalmazza az Ab az MTI-hez eljuttatott közleménye.

 

Az Ab szerint a felsőoktatási autonómiát sértő szabályozás ellentétes az Alkotmány két paragrafusával. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a módosított felsőoktatási törvény 25. paragrafusának egyik része alkotmányellenes. (forrás: MTI)