Az MSZP a honlapján várja a kormány "visszaéléseiről" szóló bejelentéseket

Belföld - 2020-05-11

Az MSZP a honlapján kialakított felületen várja a kormány koronavírus-járvány alatti visszaéléseiről szóló bejelentéseket - mondta a szocialisták budapesti elnöke, országgyűlési képviselője hétfőn, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón.

Molnár Zsolt kifejtette, a Diktatúrafigyelő nevű kezdeményezésükhöz civil szervezetek és magánszemélyek észrevételeit is kérik, hogy össze tudjanak írni minden olyan, a Fideszhez köthető kormányzati, illetve parlamenti döntést, amellyel a kabinetnek el kell majd számolnia.

Hangsúlyozta, a legsötétebb gondolataik váltak valóra a válsághelyzet kihirdetését követően, a kormány ugyanis olyan döntéseket hozott, amelyekre semmilyen nehézség nem adhat magyarázatot.

A szocialista politikus példaként említette, hogy szerintük a kabinet legutóbb úgy határozott 15 milliárd forint kommunikációs célokra költéséről, hogy közben alig tud segíteni az egészségügyi dolgozóknak.