Bombák kiemelése - Hatástalanították a bombákat, feloldották a területzárást

Belföld - 2019-03-24

Hatástalanították a Duna budafoki szakaszán szombat délután kiemelt két világháborús bombát. A területzárást feloldották, a lakók visszatérhetnek otthonukba - jelentették be a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Domokos Péter, a fővárosi kormányhivatal igazgatója elmondta, újraindult a forgalom a 6-os úton, a vasúti közlekedés is helyreáll. Mintegy négyezer embernek kellett szombaton elhagynia otthonát, az önkormányzati szolgáltatást mintegy hatvan ember vette igénybe. A műveletben több mint kilencszáz ember, a rendőrség, a honvédség, a katasztrófavédelem, a kormányhivatal és az önkormányzat munkatársai vettek részt.

Major Tibor alezredes, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének képviseletében köszönetet mondott a lakosságnak a konstruktív együttműködésért, továbbá valamennyi társszervnek, akik munkájukat segítették.

A Duna budafoki szakaszán kiemelt két világháborús bomba egyike a hatástalanítás után a honvédség AM-31-es tűzszerész hadihajójának fedélzetén. MTI/Lakatos Péter

Elmondta, a vízállás is nagyban nehezítette a munkájukat. Hajójuk lehorgonyzását a Hídépítő Zrt. segítette.

Az alezredes közlése szerint a víz alatt a látótávolság gyakorlatilag nulla volt, búváraik "vakon" dolgoztak.

A budafoki gázlónál tavaly októberben került elő a két második világháborús, egyenként egytonnás amerikai bomba. Major Tibor azt mondta: a két bomba 450-450 kilogramm robbanóanyagot tartalmaz. A víznek köszönhetően a robbanótest és a gyújtószerkezet is jó állapotú volt.

A gyújtószerkezeteket kiszerelték, a robbanótesteket pedig elszállítják.