DK: a nemzeti érdek elárulása a Dunakeszi Járműjavító Kft. orosz kézbe adása

Belföld - 2019-05-29

A Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője a nemzeti érdek elárulásának nevezte, hogy a hírek szerint a magyar állam versenyeztetés nélkül akarja eladni a Dunakeszi Járműjavító Kft.-t egy orosz cég tulajdonában lévő vállalkozásnak.

Rónai Sándor szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, azok után, hogy az állam évekkel ezelőtt 2,1 milliárd forintért visszavásárolta nyugati cégektől a Dunakeszi Járműjavító Kft.-t, most versenyeztetés nélkül adja el a vállalatot orosz Transzmasholding tulajdonában lévő TMH Hungary Zrt.-nek. Abban az országban, ahol a hatalom éjjel-nappal arról beszél, hogy nemzeti tulajdonban kell legyen még a bankrendszer és a sajtó is, a Dunakeszi Járműjavító orosz kézbe adása a nyílt beismerése annak, hogy ezt a rendszert egy pillanatig sem érdekli a nemzeti tulajdon - fogalmazott a megválasztott EP-képviselő. A nemzeti tulajdon csak egy kézenfekvő hazugság arra, "amikor fideszes oligarchák kezébe kerül a fél ország" - mondta a politikus.

Más témában feltett kérdésre azt felelte, az őszi önkormányzati választáson az ellenzéknek mindenütt egy közös jelöltet kell indítania a Fidesz jelöltjeivel szemben. A hírek szerint a Momentum újra kívánja nyitni a tárgyalásokat, a DK-nak pedig az EP-választás eredménye által rárótt felelősséggel kell részt vennie ezeken a tárgyalásokon - közölte.

A Demokratikus Koalíciónak továbbra is Karácsony Gergely a főpolgármester-jelöltje és a vasárnapi választáson bebizonyosodott, hogy összefogással Tarlós István és a Fidesz is legyőzhető - hangsúlyozta.

Újabb kérdésre azt felelte, hogy a Demokratikus Koalíció az EP-választáson is bebizonyította és az Országgyűlésben is napról napra bizonyítja, hogy nem egy egyszemélyes párt.