Dobrev Klára azonnali nyugdíjkiegészítést követel a nyugdíjkorrekció elmaradása miatt

Belföld - 2025-06-12

Dobrev Klára tisztességes nyugdíjemelést, a legalacsonyabb nyugdíjak felzárkóztatását és azonnali, több tízezer forintos nyugdíjkiegészítést követel a nyugdíjasoknak.

A Demokratikus Koalíció elnöke ezt arra reagálva mondta el, hogy a kormány nem fizeti ki júniusban a nyugdíjkorrekciót, sőt nem is hajlandó szóba állni a nyugdíjasok szervezeteivel. Mint mondta: Ez a politika, amit a Fidesz-kormány folytat, még a jobboldali politikának is az egyik legszívtelenebb változata. "Gyakorlatilag arra ítél milliókat, hogy egyik hónapról a másikra kuporgassanak, hogy döntsenek, gyümölcsöt vesznek vagy a gyógyszerüket váltják ki" - fogalmazott, hozzátéve: a jobboldal úgy tekint a nyugdíjra, mintha az egy kegy lenne, a nyugdíjas pedig költség.

Dobrev Klára kijelentette: a tisztességesen végigdolgozott, végigadózott élet után jár a tisztességes nyugdíj, amiből nem túlélni, hanem tisztességgel megélni lehet - ez a baloldal alapállása. Éppen ezért a DK egy azonnali, több tízezer forintos segítséget, tisztességes nyugdíjemelést és a legalacsonyabb nyugdíjak felzárkóztatását követeli, és azt, hogy a nyugdíjak újra együtt növekedjenek a bérekkel - fogalmazott

DK Sajtóiroda Kiadó: Demokratikus Koalíció

NKT