Fővárosi Közgyűlés - Kedvezményt adnak a nem lakás céljára kiadott ingatlanok bérlőinek

Belföld - 2020-06-24

A koronavírus-járvány miatt módosította a Fővárosi Közgyűlés a nem lakás céljára szolgáló ingatlanok bérleti díjára vonatkozó szabályokat szerdai ülésén.

A kedvezményben a civil szervezetek, a kis- és középvállalkozások részesülhetnek, a kedvezmény a március 1. és június 30. közötti bérleti díj 25 százaléka, a bérleti díjra pedig 12 hónapos kamatmentes részletfizetést lehet kérni. Ha a bérlő bizonyítja, hogy árbevétele az előző év ugyanezen időszakához képest több mint 25 százalékkal csökkent, akkor a bérleti díj csökkentése 90 százalékos is lehet.

A középvállalkozások számára is lehetőség van a bérleti díj csökkentésére, ha árbevételük 33 százalékkal csökkent az előz év azonos időszakához képest, és ha kevesebb mint 10 százalékát küldték el a február végi dolgozói létszámuknak.

A képviselők többsége tudomásul vette és megerősítette a járványügyi veszélyhelyzet idején a közgyűlés hatáskörében a főpolgármester által hozott döntéseket.

A Fővárosi Közgyűlés visszahívta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatóságából Körömi Attilát és Müller Pétert július 1-jei hatállyal, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ igazgatóságából Veréb Lászlót, a Budapest Film Zrt. felügyelőbizottságából Krista Tamást.

A testület döntött a szervezeti és működési szabályazt (szmsz) módosításáról, amelyben kiegészítették a Fővárosi Önkormányzat önként vállalt feladatainak körét, egyértelműsítették a napirendi vita felszólalásainak szabályait, módosították a munkaterv összeállításának határidejét, a bizottságok munkáját segítők körét.

A képviselők módosították a lakásrendeletet is, amely olyan együttműködést hoz létre az önkormányzat és a bérlők között, hogy a fizetési nehézséggel küzdő lakók elkerülhessék a kilakoltatást. A módosítás célja, hogy ne lehessen úgy kilakoltatni a lakót, hogy nincs biztosítva a minimálisan elfogadható elhelyezés, emellett bővítették a méltányossági bérbeadás szabályait.

A testület döntött a zöldterület-gazdálkodás szabályainak módosításáról is, a főváros tulajdonában álló faállomány hatékonyabb megőrzése érdekében. Az elfogadott új szabályozás módosítja a fakivágás szabályait, a benyújtandó dokumentumokat, az elbírálás folyamatát, a döntéshozatal szempontjait. Az elfogadott határozati javaslat felkéri a főpolgármestert, kezdeményezze a zöldterület-gazdálkodásról szóló kerettörvény megalkotását.

A testület megállapította azt is, hogy nem összeférhetetlen Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes tisztségével az, hogy szerkesztői munkát végez.

A Fővárosi Közgyűlés pályázatot írt ki a Katona József Színházat és a Radnóti Miklós Színházat működtető nonprofit kft.-k ügyvezető igazgatói posztjaira, tekintettel arra, hogy a jelenlegi ügyvezetők megbízatása 2021. január 31-én lejár