Javaslat a szakértői kormány tagjaira

Belföld - 2006-09-26

Az Alkotmánybíróság elnökét javasolja egy szakértői kormány miniszterelnökének a Nézőpont Intézet. A kabinetben helyet kapna Ferge Zsuzsa szociológus, valamint Surányi György és Bod Péter Ákos korábbi jegybankelnökök is. A szakértői kormány felállítását Orbán Viktor Fidesz-elnök javasolta.

Jobb- és baloldali politikusok, szakemberek egyaránt dolgoznának abban a szakértői kormányban, amelynek összetételéről és feladatairól a Nézőpont Intézet készített javaslatot a parlamentnek.A magát konzervatív-liberális szellemi műhelynek valló szervezet az egyéves mandátummal rendelkező kabinet vezetőjének Bihari Mihály alkotmánybírósági elnököt ajánlja. A pénzügyminiszter Surányi György volt jegybankelnök, a gazdasági miniszter pedig Bod Péter Ákos - szintén a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke - lenne. Oktatási és kulturális miniszternek Pozsgay Imrét, a Hazafias Népfront volt elnökét, volt államminisztert, külügyminiszternek pedig Gottfried Pétert, az Európai Ügyek Hivatalának elnökét javasolja a szervezet.

 

A Nézőpont Intézet szerint az igazságügyi és rendészeti miniszter Györgyi Kálmán volt legfőbb ügyész, az önkormányzati és területfejlesztési miniszter Szaló Péter, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal elnöke, az egészségügyi miniszter Tulassay Tivadar, az orvosi egyetem rektora, a szociális miniszter Ferge Zsuzsa szociológus, a honvédelmi miniszter Deák János nyugállományú vezérezredes, a környezetvédelmi miniszter pedig Hajós Béla volt helyettes államtitkár lenne.

 

Visszavonnák a csomagot

 

Mráz Ágoston Sámuel, a szervezet kutatásvezetője elmondta: a szakértői kormányra azonnali feladatok várnának, például a vállalkozások terheinek csökkentése, a kormány intézkedéseinek visszavonása, valamint az aktuális költségvetés felülvizsgálata. Javasoljuk a közbeszerzési eljárás azonnali újraírását, illetve a verseny kiterjesztését és a monopóliumellenes szabályok szigorítását. Ez az, amit akár októberben törvényerőre lehetne emelni - hangsúlyozta a kutató. Mráz Ágoston Sámuel hozzátette: az azonnali intézkedések után az adók és járulékok, az oktatás, az egészségügy, valamint a közigazgatás témájában kerekasztalnak kellene megvitatnia a legfontosabb döntéseket. A kutatásvezető szerint a szakértői kormány az öt parlamenti párt egyetértésével jönne létre, miután a Gyurcsány-kormány lemondott. A szakértői kormány kezdeményezéseit a pártoknak feltétel nélkül támogatniuk kell, az előrehozott választásokat pedig 2007. október 7-én és 21-én kell megtartani - vélekedett. Mráz Ágoston Sámuel az InfoRádió kérdésére elmondta: a szakértők és politikusok nem tudnak arról, hogy őket az intézet szakértői kormánytagnak jelölte. Alkotmánybíró nem lehet a kormány tagja - reagált szűkszavúan az Ab sajtófőnökén keresztül a felvetésre Bihari Mihály, az Ab elnöke.

 

Nézőpont Intézet

 

Az intézet Kapkodó egyensúlyozás címmel készítette el első tanulmányát, amely a második Gyurcsány-kormány első 100 napjáról szólt. A tanulmányt szakmai tanácsokkal segítette Cséfalvay Zoltán egyetemi tanár, az Orbán Viktor Fidesz-elnök által korábban kezdeményezett Gazdasági Konzultáció szóvivője, valamint Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnökhelyettese, aki szintén Orbán Viktor felkérésére társszerzője volt kormányprogram júniusi vitájára elkészült Fehér Könyvnek. (forrás: InfoRádió)