Március 15. - Molnár Gyula: a közpénzen létrehozott népbutítás a modernkori rabság

Belföld - 2018-03-15

A Fidesz az új kisebbség pártja, mert a magyarok mindig a szabadságot választották a rabság helyett, amelynek modernkori formája "a közpénzen létrehozott népbutítás" - hangoztatta az MSZP elnöke a Szabad sajtó-díj március 15-e alkalmából rendezett csütörtöki budapesti átadásán.

Molnár Gyula beszédét úgy kezdte, ne várjanak tőle részletes történelmi összehasonlításokat és párhuzamokat, arra szerinte ugyanis ott "a bunkómenet", vagy "a miniszterelnök utolsó nagygyűlésén elhangzó beszéde".

A Szabad Sajtó-díjjal elismert Németh Péter, Pap Réka Kinga újságíró, civil aktivista és Lakner Zoltán politológus, a díj átadásán. MTI Fotó: Soós Lajos

Úgy fogalmazott, hazugság "a Fidesz meséje a megtámadott Magyarországról". "Nincs háború, ehhez elég kinézni az ablakon" - fogalmazott, majd aláhúzta, Európában az a szellemi áramlat jelent gondot, amely keleti diktátorok sugallatára Európa gyengítésében érdekelt.

Az ellenzéki politikus szólt arról is, az áprilisi választás nem egy lesz a sok közül, mivel hosszú időre meghatározza majd Magyarország sorsát.

A Fidesz 2010 utáni első ciklusában úgy alakította át a közjogi rendszert, hogy az már csak nyomokban tartalmaz demokráciát; második ciklusában pedig "ellopta Magyarországot" - mondta, hozzátéve, "elloptak mindent, ami nincs lebetonozva, sőt hozzákezdtek a beton elbontásához".

Molnár Gyula szerint amennyiben a jelenlegi hatalom kap még egy esélyt, akkor "el fognak jutni az emberek pénzéhez, az emberek magánéletéhez". Ezért arra kérte az elmúlt hónapok "fanyalgóit", hogy tegyék félre az előítéleteiket, az ellenzéki médiától és értelmiségtől pedig azt kérte, hogy a jogos belső dilemmák elemzése helyett segítsék Dávid harcát Góliát ellen.

Az MSZP elnöke "az utólag mindent tudóknak" is megfogalmazott egy kérést, azt, hogy ne hajszolják őket "felesleges technológiai vitákba". "Most nem liba és kacsa között kell választani, hanem ragadozók és szárnyasok között" - fogalmazott.

Molnár Gyula kitért arra is, most nem jobbágyokat kell felszabadítani, hanem a korrupciótól kell megmenteni az országot, arról kell beszélni, miként lehet újra kórházakra, oktatásra költeni a pénzt "a nagy vezér hobbija helyett".

Úgy vélte, a hódmezővásárhelyi időkőzi polgármester-választáson "leomlott az apátia fala", a Fidesz pedig "megbukott a fejekben és a szívekben is".

Molnár Gyula közölte, az MSZP-Párbeszéd csatlakozik a Megyek szavazni mozgalomhoz, amelynek célja a választási részvétel növelése. Szeretnék, ha ezt minél többen jeleznék ruházatukon is, ezért visel rendhagyó, keresztet formázó nemzeti színű kokárdát.

Az ellenzéki politikus beszéde végén arra kérte szimpatizánsaikat, hogy az egyéni körzetekben az esélyes jelölteket támogassák, míg az országos listán "a változás szövetségére" voksoljanak.

Kránitz László, a Szabad Sajtó Alapítvány kuratóriumi elnöke rövid köszöntőjében azt mondta, a márciusi ifjak biztosan nem örülnének azt látva, hogy a kormány maga alá gyűrte a közmédiát, bezárat egy számára nem szimpatikus lapot, az állami szférában dolgozók pedig nem merik elmondani a véleményüket. Úgy fogalmazott: szíve szerint mindenkit kitüntetne, aki miatt még létezik szabad sajtó.

A Szabad Sajtó Alapítvány díját idén hárman vehették át: Lakner Zoltán politológus, politikai elemző; Németh Péter, a Népszava tiszteletbeli főszerkesztője; Papp Réka Kinga újságíró, civil aktivista.