Megkezdődött a borsodnádasdi emberölés vádlottjának másodfokú tárgyalása Debrecenben

Belföld - 2020-06-19

- Iratismertetéssel, majd zárt tárgyaláson tanúk és szakértők meghallgatásával kezdődött meg a borsodnádasdi emberölés vádlottjának másodfokú tárgyalása pénteken a Debreceni Ítélőtáblán - közölte a táblabíróság szóvivője.

Fórizs Ildikó jelezte: a Balla Lajos vezette tanács arról is döntött, hogy a másodfokú eljárás július 2-án Borsodnádasdon, helyszíni tárgyaláson folytatódik.

Az első fokon eljáró Miskolci Törvényszék gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nem jogerősen négy év szabadságvesztésre ítélte a büntetlen előéletű 24 éves vádlottat. A fiatal férfi Borsodnádasdon vízgyűjtő aknába dobta eszméletlen lányismerősét, aki emiatt vízbe fulladt. Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vette, az ügyész azonban a szándékos emberölés minősítésének megállapításáért és a büntetés súlyosításáért fellebbezett, így került az ügy a debreceni táblabíróságra.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2017. szeptember 2-án egy baráti összejövetelen vett részt a Borsodnádasd mellett található tónál, ahol alkoholt fogyasztott, és elszívott néhány szál kábítószeres, "herbálos" cigarettát is.

A fiatal férfi és a tizenhét éves lány ismerték egymást, baráti viszonyban álltak. Napközben telefonon megbeszélték, hogy este találkoznak a templom melletti erdei ösvénynél. A lány el is ment a találkozóra, de ott összevesztek, majd elváltak egymástól. A vádlott később visszament a vita helyszínére, ahol megtalálta az ájult lányt, akiről azt hitte, hogy halott. Ezután levetkőztette a lányt, majd anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy él-e még, elvonszolta egy vízaknához, amelynek levette a vasfedelét, és bedobta a testet. Az ekkor még életben lévő lány halálát vízbefulladás okozta.

Az ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett szándékos emberölés miatt emelt vádat. Az első fokon eljáró törvényszék álláspontja szerint azonban nem volt bizonyítható, hogy a férfi meg akarta ölni a nőt, a felelőssége abban állapítható meg, hogy amikor az aknába dobta a testét, nem győződött meg arról, hogy él-e még a lány, így hanyagságával okozta a halálát.