Molnár: a kórházak csak indokolt esetben kapják meg a kezelés költségét

Belföld - 2006-06-16

A kórházak csak indokolt esetben kapják meg a kezelés költségé:, ha a beteget szakrendelésen is el lehetett volna látni, akkor a minisztérium maximum a szakrendelés díját fizeti ki a kórháznak - közölte Molnár Lajos egészségügyi miniszter pénteken reggel a TV2 Mokka című műsorában.

A miniszter szerint sok esetben nem indokolt, hogy a beteg kórházban feküdjön, emellett a kórházi ellátás drága is. Kiemelte: július 1-től lesz érvényes az a rendelet, amely kimondja, ha a beteget olyan betegséggel fektetik kórházba, amelyet meg lehetett volna gyógyítani szakrendelésen, akkor a minisztérium maximum a szakrendelés díját fizeti ki a kórháznak, nem a kórházi kezelés költségét.

     Hozzátette azonban: ezeket a pénzeket a minisztérium nem akarja elvenni, hiszen, mint megjegyezte, ebből a pénzből teremtette meg a kormány most, a stabilizációs program kellős közepén azt a lehetőséget, hogy a daganatos vagy szívbetegségből felépülők rehabilitációjára többet kapnak a kórházak.

   Szólt arról, hogy ma Magyarországon 500 ezer ember nem fizet tb-járulékot. Ma, aki nem fizet járulékot, az a tisztességesek pénzéből kap ellátást - hangsúlyozta, majd hozzátette: a kormány azt akarja elérni, hogy akinek ez kötelessége, az fizessen tb-járulékot.

Újra kijelentette: nem készül rendelet sem vizitdíjról, sem receptdíjról.