MSZP: a GDP 3 százalékát sem éri el a kormány gazdaságélénkítő csomagja

Belföld - 2020-04-09

A kormány állításával szemben nem érik el a GDP három százalékát sem a koronavírus-járvány miatt bejelentett gazdaságpolitikai intézkedések - mondta az MSZP elnökhelyettese csütörtökön.

Szakács László a pártja Facebook-oldalán követhető online sajtótájékoztatón azt mondta, elégtelen a kormány gazdaságpolitikai csomagja, nem vonatkozik például a nyugdíjasokra és a munkanélküliekre sem.

Az MSZP azt javasolja, hogy a nyugdíjprémium kifizetését most tavaszra hozza előre a kormány és biztosítson 6,5 százalékos nyugdíjemelést. A munkanélküli ellátás három helyett kilenc hónap legyen, az összege pedig ne legyen százezer forintnál kevesebb. A kormány a munkabér 80 százalékát fizesse ki közvetlenül a munkavállalóknak, ahogy ezt teszik a környező országok - sorolta.

Ez az a mentőcsomag, amely segíteni tudná a magyar gazdaság talpon maradását - tette hozzá.

Az ellenzéki képviselő elmondta, a kormány azt állítja, hogy a GDP 18-20 százalékát, 9200 milliárd forintot tesz ki történelmi léptékű gazdaságélénkítő csomagja. Az eddig ismertetett intézkedések alapján azonban csak 1300 milliárd forintot, a GDP 3 százalékát fordítják a gazdaság megsegítésére - közölte.

Szakács László egyszerű szemfényvesztésnek nevezte a 13. havi nyugdíjat, hiszen csak jövő februárban kapnak egy heti nyugdíj-kiegészítést az idősek.

A szocialista képviselő szerint a kormányzati állításokkal szemben a béreknek legfeljebb a 35 százalékát fizeti ki a kormány, bizonyos feltételek mellett, és ez egyetlen munkavállaló esetén sem haladja meg a 75 ezer forintot. Megjegyezte, Romániában a munkavállaló bérének 75, Ausztriában a 80-90, Szlovákiában a 80 százalékát fizeti ki a kormány.

Hozzátette: csak egymillió munkavállaló lesz Magyarországon, akire vonatkozhat ez a bértámogatás.

Szakács László arra kért mindenkit, hogy húsvét idején is tartsa be a járványügyi intézkedéseket.