OGY - Politikai nyilatkozatot fogadott el a parlament a migráció elutasításáról

Belföld - 2023-05-03

Politikai nyilatkozatot fogadott el az Országgyűlés szerdán a migráció elutasításáról és a kibocsátó országok helyben történő támogatásáról a KDNP képviselőinek kezdeményezésére.

A nyilatkozatot 143 igen szavazattal, 10 ellenvoks és 23 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők.

A dokumentum kimondja, hogy miután Magyarország megkapta a szükséges garanciákat a migráció és a gyermeknevelési kérdések nemzeti hatáskörben maradására, csatlakozhat a poszt-cotonoui megállapodáshoz.

"Nem akarunk bevándorlóországgá válni" - áll a nyilatkozatban, amely szerint a migrációt meg kell állítani, a kibocsátó országoknak pedig helyben kell segítséget nyújtani.

A szöveg tartalmazza azt is, hogy az Országgyűlés üdvözöl minden olyan nemzetközi kezdeményezést, amely a nehéz helyzetbe jutott emberek otthonmaradását szolgálja.

Kitér arra, hogy Magyarország védi a családot, valamint a szülők jogát a gyermeküknek adandó nevelés megválasztásához. "Nem engedjük megkérdőjelezni a szülők gyermekneveléshez való jogának elsőbbségét, megvédjük a gyermekeket az identitásuk gyengítésére irányuló propagandától, és elutasítunk minden ilyen ideológiát" - olvasható.

A nyilatkozat kimondja azt is, hogy a bevándorlás és a gyermekvédelem minden állam önazonosságának és önrendelkezésének központi kérdése. "Elutasítunk minden olyan törekvést, amely akár Magyarország, akár bármely más ország esetében ezeket a kérdéseket nyomásgyakorlásra, zsarolásra használja, más ügyekkel összekapcsolja, bármilyen támogatás feltételéül szabja".

A nyilatkozat üdvözöl minden olyan kezdeményezést, amely visszautasítja a multilaterális dokumentumok és megállapodások migrációt ösztönző, illetve a gyermekek nevelésébe való beavatkozást sürgető javaslatait.

Mivel elhárultak a poszt-cotonoui megállapodáshoz való csatlakozást akadályozó körülmények, az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy Magyarország a megállapodás módosult formájának részese legyen - rögzíti a dokumentum.