- Parlamenti vitanap az eutanáziáról

Belföld - 2023-12-11

A DK, az MSZP, a Momentum és a Jobbik – Konzervatívok is támogatja a Párbeszéd – ZÖLDEK parlamenti vitanapról szóló kezdeményezését az életvégi döntésekről és az aktív eutanáziáról, így összegyűlt a kellő számú aláírás.

A Fidesznek tehát napirendre kell vennie ezt a társadalmat is egyre inkább foglalkoztató kérdést. A Párbeszéd – ZÖLDEK azt javasolta, hogy a vitát 2024. február 21-én tartsa meg az Országgyűlés.

zabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. december 11-én. MTI/Bruzák Noémi

Dr. Karsai Dániel alkotmányjogász saját gyógyíthatatlan betegségén keresztül mutatta meg, hogy komolyan kell vennünk és megvitatnunk, miként lehetne a társadalom elvárásainak jobban megfelelő és az emberi méltóságot tiszteletben tartó szabályozást kialakítani. A Párbeszéd – ZÖLDEK ezért politikai vitanapot kezdeményezett az Országgyűlésben az eutanázia kérdéséről, miután dr. Karsai Dániel az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult amiatt, hogy Magyarországon a gyógyíthatatlan és halálos betegségben szenvedők számára elérhető legyen a kegyes halál lehetősége.

A magyar kormány azonban ellenkérelmet nyújtott be a strasbourgi bírósághoz, amivel dr. Karsai Dániel eutanáziával kapcsolatos beadványának elutasítását akarják elérni. A Párbeszéd – ZÖLDEK a kormánnyal ellentétben dr. Karsai Dániel és sorstársainak szabad döntése és emberi méltósága mellett áll, így szigorú protokollok és a szükséges orvosi szupervízió megléte esetén az eutanáziát támogathatónak tartjuk.

Úgy gondoljuk, az Országgyűlésnek megkerülhetetlen felelőssége és feladata, hogy ne söpörje szőnyeg alá a kérdést, továbbá kiemelt társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy maga is lefolytassa saját vitáját egy igazságosabb, emberségesebb és a magyar társadalom elvárásainak jobban megfelelő szabályozás kialakítása érdekében.

Szabó Tímea,

a Párbeszéd – ZÖLDEK frakcióvezetője

Kiadó: Párbeszéd – ZÖLDEK