A magasabb embereknek nagyobb a rákkockázatuk

Egészségügy - 2011-07-21

Tíz gyakori ráktípus előfordulási kockázata nagyobb a magasabb embereknél - idézte az Oxfordi Egyetem munkatársainak megállapítását a BBC hírportálja (http://www.bbc.co.uk).

    A kutatók szerint 152 centiméteres magasság fölött a nőknél minden további tíz centiméter 16 százalék kockázatnövekedéssel járt együtt, aminek hátterében az állhat, hogy a növekedést irányító hormonok befolyásolják a daganatok képződését is. A több mint egymillió nő bevonásával készült tanulmányt a The Lancet Oncology című orvosi folyóirat ismertette részletesen.

    A felmérésben 1,3 millió középkorú brit nő egészségét követték nyomon 1996 és 2001 között. Nézték a vastagbél-, végbél-, bőr-, mell-, méh-, petefészek- és veserák, valamint a limfóma, non-Hodgkin limfóma és a leukémia előfordulását. Az elemzés eredménye szerint a legmagasabb, 175 centiméter fölötti nők rákkockázata 37 százalékkal volt nagyobb, mint a legalacsonyabb, 152 centiméter alatti nőké.

    A kutatók tíz korábbi tanulmány adatait is áttekintették, amelyekben férfiak is szerepeltek: ezek alapján azt állapították meg, hogy a kapcsolat nemcsak a nőknél, hanem a férfiaknál is fennáll.

    "Nyilvánvalóan nem önmagában a magasság van hatással a rákra, hanem jelzője lehet valami másnak" - hangsúlyozta Jane Green kutatásvezető, az Oxfordi Egyetem munkatársa. Szerinte a sokféle ráktípuson átívelő kapcsolat hátterében "valami alapvető mechanizmus állhat".

    Nem sikerült még igazolni, ám a kutatók feltételezik, hogy a növekedési hormonok környékén érdemes keresni a magyarázatot. A növekedési faktorok magasabb szintje két dologhoz vezethet. Egyrészt több sejt jöhet létre, a több sejt pedig nagyobb valószínűséggel hordozhat mutációt és válhat rákossá. Illetve a másik lehetőség, hogy a növekedési faktorok emelik a sejtosztódási arányt, így növelik az elfajulás kockázatát.