Kritikai észrevételek a Semmelweis Terv az egészségügy megmentésére című stratégiai dokumentummal kapcsolatban

Egészségügy - 2010-11-19
A 2010 októberében nyilvánosságra hozott  Semmelweis Terv az egészségügy megmentésére   című dokumentum szakmai vitájához az EgészségMonitor is elkészítette hozzászólását.

A megfogalmazott észrevételek három alapvető problémára vonatkozik:

(1) a Terv készítőinek az egészségügy szűkítő értelmezése magyarázza azt, hogy a Terv az egészségügy megmentését és nem a lakosság egészségének javítását tűzi ki célul;

(2) hiányoznak a számszerűsített, konkrét célok továbbá a megvalósítás kockázatainak csökkentésére irányuló tervek;

(3) az egészséginformációs rendszer hiánya megnehezíti a szakpolitikai döntéshozatalt. Az EgészségMonitor mindhárom problémakörre vonatkozóan javaslatokat is tesz.

 

    Már az első mondatok olvasásakor feltűnhet, hogy a szerzők az egészségügy és az egészségügyi rendszer kifejezések alatt igazából egészségügyi ellátórendszert értenek. A szűkítő értelmezés miatt olyan terv fogalmazódik meg, amelynek végrehajtásával javulhat ugyan az ellátórendszer hatékonysága, de az ellátási szükséglet akár növekedhet is! Egy távoli hasonlattal élve: mintha egyre hatékonyabb kazánnal fűtenénk, de nem törődünk azzal, hogy a ház ablakai és ajtói zárva vannak-e, és a szigetelés javításával nem lehetne-e a fűtési szükségletet csökkenteni. A szerzőknek figyelembe kellene venniük azt, hogy az egészséget – az egyén örökölt biológiai tulajdonságain túl – jórészt az egészségügyön kívüli, fizikai, pszicho-szociális és társadalmi-gazdasági-politikai környezeti határozza meg. Emiatt a Tervben olyan javaslatoknak is szerepelniük kellene, melyek az egészség megőrzésén, fejlesztésén keresztül az ellátási szükségletek jelentős csökkenthetnék.

 

A Tervben felvázolt célrendszer valójában alapértékek felsorolásából és nem konkrétan meghatározott célokból áll. A mai helyzethez vezető ok-okozati kapcsolatok hálójának elemzése alapján érdemesnek látszik a célrendszer átdolgozása, továbbá a Terv sikeres végrehajtásához az egészségügyi rendszer átalakításának lebonyolítását veszélyeztető kockázatok kezelési lehetőségeinek számbavétele.

 

A Terv egyik központi gondolata az erőforrások felhasználásának a szükségletekhez igazítása, vagyis a szükséglet alapú tervezés. A hozzáférés esélyegyenlősége ugyancsak a stratégiai dokumentum kiemelt célkitűzése. Mindkettő feltételez egy folyamatosan működő adatgyűjtési, -elemző és értékelési rendszert, nevezetesen egy egészséginformációs rendszert. Javasoljuk, hogy dolgozzák ki, és illesszék be az egészséginformációs rendszerre vonatkozó elképzelést, és határozzák meg milyen szervezet irányítja és melyek vesznek részt az adatgyűjtésben, hol végzik az elemzéseket, kik állítanak elő a különböző területekről származó adatokból a döntéshozatalt támogató információt.

    Kiadó: EgészségMonitor Kutató és Tanácsadó Nonprofit Közhasznú Kft.

OS