A DK az Európai Bizottsághoz fordul a kettős állampolgárok szavazati joga miatt

EU - 2018-10-29

A Demokratikus Koalíció arra kéri az Európai Bizottságot, hogy tegye meg azokat a lépéseket, amelyek kizárják, hogy a kettős állampolgárok több országban is szavazhassanak a jövő évi EP-választáson.

A DK frakciószóvivője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a magyar választási rendszer nem garantálja a levélszavazatok titkosságát, és annak is fennáll a veszélye, hogy az uniós tagállamokban élő kettős állampolgárok mindkét országban szavaznak majd az EP-választáson.

Gréczy Zsolt kérdésre azt válaszolta, hogy a DK mindig támogatta a székelyföldi autonómiatörekvéseket, de azzal a kikötéssel, hogy azok nem sérthetik a romániai jogszabályokat.

Újabb felvetésre azt felelte, hogy a Demokratikus Koalíció egy közös ellenzéki főpolgármester-jelöltben gondolkodik, akinek a személyéről később fognak megállapodni. A függetlenként induló Puzsér Róbert a "Fidesz jelöltje ebben a versenyben", aki azért jelent meg a színtéren, hogy megossza az ellenzéket - értékelt, komolytalannak nevezve annak lehetőségét, hogy az ellenzéki pártok beálljanak a publicista mögé.