Fehérorosz válság - Berlin az EU-s büntetőintézkedések gyors és határozott bevezetését ígéri

EU - 2021-05-25

Gyorsan és határozottan bevezetik az Európai Tanácsban Fehéroroszországgal szemben a Ryanair légitársaság minszki leszállásra kényszerített járata körüli ügy miatt elhatározott új európai uniós büntetőintézkedéseket, amelyekről már a külügyminiszterek szerdai lisszaboni tanácskozásán is tárgyalnak majd - mondta a német diplomácia vezetője kedden Berlinben.

Heiko Maas egy más ügyben - Jakub Kulhánek cseh külügyminiszterrel a német-cseh kapcsolatokról folytatott megbeszélése előtt - tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy Aljakszandr Lukasenka fehérorsz elnök "tettének aljassága nehezen fokozható".

Az Athénból Vilniusba tartó járat földre kényszerítése és Raman Prataszevics őrizetbe vétele "hármas támadás: támadás a légi közlekedés biztonsága, a sajtószabadság és a fedélzeten tartózkodó európai polgárok ellen, és határátlépés, amely felett a nemzetközi közösség nem hunyhat szemet" - mondta a német diplomácia vezetője.

Rámutatott, hogy a fehérorosz légierő mozgósításával végrehajtott vasárnapi művelettel több mint 170 ember életét sodorták veszélybe csak azért, hogy elfogjanak egy újságírót.

"Az ilyen gondolatokkal eljátszó diktátorok tudomására kell hozni, hogy súlyos árat kell fizetniük, ezért fontos, hogy az EU gyorsan és keményen válaszolt" - mondta Heiko Maas.

Kifejtette, hogy az Európai Tanács hétfőn hozott döntéseinek gyors és határozott megvalósítását napirendre veszik a szerdai lisszaboni külügyminiszteri tanácskozáson. Elmondta, hogy beszélt Anthony Blinken amerikai külügyminiszterrel, akivel megállapodtak, hogy az ügyben "szorosan egyeztetnek", tekintettel a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) Tanácsának csütörtökre összehívott rendkívüli ülésére is.

Kiemelte: "továbbra is az a célunk, hogy az intézkedésekkel Lukasenkát és hatalmi apparátusát sújtsuk, és ne a civil társadalmat, amely már éppen eléggé szenved ettől a rezsimtől".

Aljakszandr Lukasenka régóta "túszként fogva tartja országa lakosságát, de ez nem akadályoz bennünket abban, hogy felszámoljuk gyalázatos tettének árát" - mondta a német külügyminiszter.

Az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács hétfőn úgy döntött, hogy a Ryanair-járat földre kényszerítése ésRaman Prataszevics és barátnője, Sofia Sapega őrizetbe vétele miatt gazdasági büntetőintézkedéseket kell bevezetni Fehéroroszország ellen és személyre szabott szankciókkal kell sújtani fehérorosz tisztségviselőket.