Illegális bevándorlás - Avramopulosz: az illegális bevándorlás kisebb mértékű, mint a válság előtt

EU - 2019-03-06

- Noha az illegális bevándorlás kisebb mértékű, mint a 2015-ös válság előtt, a múlt év során jelentősen emelkedett a Spanyolországba és Görögországba érkezők száma - közölte az Európai Bizottság migrációs politikáért és uniós belügyekért, valamint az uniós polgárságért felelős tagja szerdán Brüsszelben.

Dimitrisz Avramopulosz az európai migrációs stratégia elmúlt négy évben elért eredményeit bemutató sajtótájékoztatóján elmondta, az, hogy az illegális érkezések száma csökkent, nem jelent garanciát a jövőre nézve.

A populisták a migráció hullámait lovagolják meg, és azt a képet akarják erősíteni, hogy a válság folytatódik, de a tények mások.

Tájékoztatása szerint az Európába érkezők száma három egymást követő évben stabilan csökkent, és a jelenlegi szint a 2015-ösnek pusztán 10 százalékát teszi ki. 2018-ban csökkenő tendenciát mutatva mintegy 150 ezer szabálytalan határátlépést észleltek az Európai Unió (EU) külső határain.

Mint mondta, az Európai Bizottság szerint a Marokkónak nyújtott támogatást még intenzívebbé kell tenni, mivel a Földközi-tenger nyugati medencéjében kialakult migrációs útvonalon jelentős mértékben emelkedett a Spanyolországba érkezők száma. Ennek részeként folytatni kell a határigazgatást támogató program végrehajtását, és újra kell kezdeni a visszafogadásról és a vízumkönnyítésről folytatott tárgyalásokat Marokkóval.

A Földközi-tenger középső medencéjén kialakult migrációs útvonalat érintően javítani kell a Líbiában fennálló "megdöbbentő" állapotokon. Elő kell segíteni a migránsok őrizetből való szabadon bocsátását, meg kell könnyíteni az önkéntes visszatérést, amelyből eddig 37 ezerre került sor. Valamint evakuálni kell a leginkább kiszolgáltatott helyzetben lévőket. Ilyen ez idáig közel 2500 estben fordult elő - közölte.

A görög biztos kiemelte, a Görögországot érintő migrációs útvonalon jelentkező alapvető problémák még mindig fennállnak. A migráció kezelésének javítása érdekében Görögországnak mielőbb hatékony nemzeti stratégiát kell kialakítania - húzta alá.

Hangsúlyozta: a tengerből kimentett menekültek partra szállítására vonatkozó átmeneti rendelkezések helyett szisztematikusabb és összehangoltabb uniós megközelítést kell alkalmazni. Az ilyen rendelkezések uniós szinten ültetnék át a gyakorlatba a szolidaritást és felelősségvállalást, és áthidaló megoldást jelentenének a dublini rendelet reformjának véglegesítéséig.

Beszámolójában kijelentette: a legális migrációs lehetőségek a szabálytalan, illegális belépések ellen hatnak, és fontos szerepet játszanak abban, hogy a szabályos és a szükségleteken alapuló migráció legyen az Európai Unióba való belépés fő módja. A bizottság hamarosan előterjeszti az EU legális migrációra vonatkozó keretének átfogó értékelését - közölte. Ezzel párhuzamosan a tagállamoknak fokozniuk kell a legális migrációval kapcsolatos kísérleti projektek alkalmazását, a tartózkodási joggal rendelkező személyek sikeres integrációja ugyanis döntő fontosságú a migráció működőképessé tételéhez - tette hozzá.

Avramopulosz újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: az a tény, hogy a március végén tervezett uniós csúcstalálkozó napirendjén hosszú évek óta először nem szerepel a migráció kérdése, azt igazolja, hogy a migrációs válságnak vége. Az, hogy a migrációs válság megszűnt, egy újabb bizonyítéka annak, hogy az Európai Unió eddigi migrációs politikája sikeres.

A migráció kérdése azonban továbbra is fontos kérdés marad, és az európai parlamenti választások során több tagállam kampányában fontos helyet kap majd. Ezzel kapcsolatban kiemelte, a választóknak a tényekre szabad csak támaszkodniuk, óvakodniuk kell a félrevezető információktól, az iszlám térhódításáról vagy a migráció jelentette veszélyekről szóló hamis hírektől.

A populisták a migráció hullámait lovagolják meg, és azt a képet akarják erősíteni, hogy a válság folytatódik, de a tények mások. Erre mindenkinek figyelemmel kell lennie - tette hozzá az uniós biztos