Összevert klarinétos és a haldokló apjához ki nem engedett rab ügyében is pert nyert a Helsinki Bizottság

EU - 2020-05-26

A Magyar Helsinki Bizottság 1989 óta íródó történelmében még egyszer sem fordult elő, hogy egyetlen nap alatt három, ráadásul jellegében különböző ügyét is megnyerje a civil jogvédő szervezet. Kedden azonban három perben is a Helsinki Bizottságnak adott igazat az Emberi Jogok Európai Bírósága.

Az egyik per a 2013. márciusi, Sándor-palota előtti tüntetés betiltására vonatkozott. A szervezet közleményében emlékeztet, hogy azután, hogy az Országgyűlés elfogadta az Alaptörvény negyedik módosítását, mozgalom indult, hogy Áder János köztársasági elnök ne írja alá a törvényt. Tüntetést szerettek volna a köztársasági elnök rezidenciája előtt tartani, de a Terrorelhárítási Központ (TEK) lezárta a Sándor-palota előtt teret, mondván, az „műveleti terület”.

Tóth Balázs, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje szeretett volna bejutni a térre, hogy élhessen az Alaptörvényben biztosított gyülekezési jogával, de a rendőrök nem engedték be. A magyar bíróság megállapította, hogy a rendőrség önkényesen korlátozta alapjogát, ezek után a rendőrségnél próbálta érvényesíteni nem vagyoni kárigényét, de ott elutasították.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága ma kimondta, hogy a magyar állam megsértette Tóth Balázs gyülekezési jogát, amikor rendőrség önkényesen korlátozta, ezért igazságos elégtételként 2600 eurós kártérítésre kötelezte a magyar államot.

A második per előzménye egy 2012 májusában történt ügy volt. Nyolc éve az akkor 70 éves Nagy Antalnál házkutatást tartottak, egy lopott laptopot kerestek nála a rendőrök, de a férfinek az ügyhöz semmi köze nem volt. A Helsinki Bizottság közleménye szerint a büntetlen előéletű, nyugdíjas klarinétos kezét már otthonában hátrabilincselték, de aztán leszedték róla, mert az érszűkületes férfi keze elkezdett kékülni. Utána bevitték a gyömrői rendőrségre, ahol eleinte sértegették, két rendőr bántalmazta, agyba-főbe verte, a földön vonszolták, csak akkor hagyták abba, amikor rosszul lett. Mentőt nem hívtak hozzá. Testét zúzódások és véraláfutások borították.

A férfi feljelentette bántalmazóit, de az ügyészség csak egy év múlva hallgatta meg. Az ügyész még csak ki sem hallgatta őket és megszüntette a nyomozást, és az ombudsmani vizsgálat sem talált terhelő bizonyítékokat.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága ma kimondta, hogy Nagy Antal bántalmazási ügyében a magyar állam megsértette a kínzás tilalmát, amikor az ügyészség nem vizsgálta ki kellő alapossággal a bizonyítékokat, és nem végzett el alapvető nyomozati cselekményeket.

Ezért a bíróság igazságos elégtételként 10 ezer eurós kártérítésre kötelezte a magyar államot.

A harmadik perét a magán- és családi élet tiszteletben tartásáról szóló ügyben nyerte meg a szervezet.

2015 januárjában P. Cs. J.-t a baracskai börtönben tartották fogva, ahol közlekedési szabálysértések miatt kiszabott szabálysértési elzárását töltötte. A börtönparancsnoknál háromnapos eltávozást kért, hogy végstádiumos rákbeteg haldokló édesapjától méltó módon, személyesen elbúcsúzhasson, mégpedig börtönőrök kísérete nélkül.

Erre a hazai törvények is lehetőséget biztosítanak, azt pedig előírják, hogy megfelelő időben kapjon döntést a kérelméről, de a határidő lejártáig nem kapott döntést, viszont az édesapja meghalt. Később kiderült, hogy a parancsok azért nem engedélyezte az eltávozást, mert azt kérte, bilincs nélkül búcsúzhasson el apjától a halálos ágya mellett.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága kedden kimondta, hogy P. Cs. J. ügyében a magyar állam megsértette a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogát, amikor a börtön nem hozott formális döntést az eltávozási kérelméről. Ezért a bíróság igazságos elégtételként 3 ezer euró megfizetésére kötelezte a magyar államot.

Forrás:hvg