Timmermans: a jogállamiság fokozott ellenőrzésére van szükség

EU - 2019-09-05

- A jogállamiság fokozott ellenőrzésre van szükség azokban az országokban, amelyekben e téren erőteljesebb hiányosságok mutatkoznak - jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság (EB) első alelnöke Brüsszelben csütörtökön.

Timmermans az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) jogállamiságról szóló vitáján elmondta: az Európai Bizottság a jövőben éves jelentést kíván kiadni a jogállamiságot fenyegető tagállamokban jelentkező kockázatokról annak érdekében, hogy meg lehessen erősíteni az unió jogi eszközeit.

Beszédében arra emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság Magyarország ellen számos, jogállamisággal összefüggő eljárást indított egyebek mellett a civil szervezetek és az oktatás szabadsága, valamint a menedékkérők és migránsok helyzetével összefüggésben, amelyek közül a legtöbb már az Európai Bíróság előtt van.

Kijelentette: azok, akiket amiatt bírálnak, hogy lábbal tiporják az alapjogokat, mindig másokra mutogatnak, hiszen tudják, hogy az őket illető kritika megalapozott. Úgy vélekedett, hogy az illiberalizmus eszménye a szabadság hiányát jelenti, az ugyanis új határokat épít fel, kárt okozva mások mellett az adott ország állampolgárainak is.

A bizottsági alelnök kiemelte, jogi kiskapuk bezárásával kell erősíteni a jogállamiság uniós kereteit, ez ugyanis konkrét hatással van a demokrácia és az alapjogok tiszteletben tartása által az Európai Unió jövőjére.

"A kölcsönös bizalom, a belső piac működése és a demokrácia megléte szempontjából elengedhetetlen a jogállamiság teljesülése. Ha ezt nem vesszük komolyan az Európai Unió egész területén, az európai értékek sérülnek" - fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy konkrét cselekvésre van szükség a jogállamiság népszerűsítése, csorbulásának megelőzése és a reagálás területén. Mint elmondta, a népszerűsítés révén erősíteni kell a jogállamiság kultúráját. Az európai standardokat meg kell ismertetni az emberekkel a civil szervezetek bevonásával. A jogállamiság sérülésének megelőzése érdekében korai problémafelmérésre van szükség nemzeti szinten uniós koordináció segítségével. Valamint gyors válaszadására az unió részéről, amikor a nemzeti szervek arra képtelenek.

Beszédében kitért a sajtószabadság és a civil szervezetek működése szabadságának fontosságára is.

"A jog és a jogállamiság tiszteletben tartása mellett a sajtó és a civil társadalom szabadsága jelenti az egyetlen védőpajzsot ahhoz, hogy biztosítani tudjuk a polgárok védelmét" - mondta.

Az európai szerződések aláírásával minden uniós tagállam elkötelezte magát a jogállamiság mellett, ezért "nem használható a szuverenitás elve" ezen a területen. Az Európai Bizottság a jövőben is komolyan fogja venni azon feladatát, hogy betartassa a szerződésekben foglaltakat - tette hozzá Timmermans.