10 milliós büntetés a Cillit Bang reklámjáért

Fogyasztóvédelem - 2006-12-24

A versenyhivatal 10 millió forintos bírságot szabott ki a Cillit Bang hazug reklámozásáért a Reckitt Benkiser (Magyarország) Kft.-re. A cég nem tudta bizonyítani, hogy a Kovács Lajosa által reklámozott termék valóban univerzális, páratlan és verhetetlen. A GVH a fogyasztók megtévesztéséért szabta ki a bírságot.

A versenyhivatal versenytanácsa megállapította, hogy a Cillit Bang reklámozásával a Reckitt Benkiser (Magyarország) Kft. megtévesztette a fogyasztókat. A versenytanács emiatt 10 millió forintos bírságot szabott ki a cégre. A bírság kiszabásakor súlyosbító körülményként vették figyelembe, hogy a vállalkozást korábban már négy alkalommal marasztalta el a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt.

 

A vállalkozás a zsíroldó terméket univerzálisként reklámozta, ám ezt az állítását nem tudta teljes körűen igazolni. Azzal is jogsértést követett el, hogy termékének hatékonyságát a verhetetlen és a páratlan jelzőkkel hirdette, ám ezeket a piacelsőséget sugalló kijelentéseit sem tudta bizonyítani.

 

Nem minden zsírra jó

A GVH az eljárás során azt vizsgálta, hogy a Cillit Bang nevű termék csomagolásán feltüntetett, valamint a zsíroldó szert népszerűsítő reklámokban elhangzott állítások alkalmasak-e a fogyasztók megtévesztésére. A csomagoláson a "szuper hatékony" és az "univerzális" jelzők szerepeltek. A reklámokban ezeken túl a "páratlan" és "verhetetlen" minősítések hangzottak el a termék hatékonyságával kapcsolatban ­ olvasható a versenyhivatal közleményében.

 

A GVH határozata szerint a Cillit Bang nem nevezhető univerzális zsíroldónak, mert nem minden felület tekintetében alkalmas a zsírok eltávolítására. A termék használati utasításában a Reckitt Benkiser Kft. maga is meghatározott több olyan területet, ahol ­ részben a tisztítandó felület védelme érdekében, részben az élelmiszerekkel való érintkezésből fakadó veszélyek elkerülése céljából ­ nem ajánlja a termék használatát. A termék nem alkalmazható kerámialapos tűzhelyen sem ­ derült ki a versenytanácsi eljárás során.

 

Újítottak, de hiába

A cég idén áprilisban azonos márkanévvel új összetételű termék forgalmazását kezdte meg, amely az élelmiszerekkel érintkező felületeken bő vizes lemosás nélkül is használható.

A 2005-ben és 2006 júniusáig sugárzott reklámfilmekben szereplő "hatékonysága verhetetlen" illetve "hatékonysága páratlan" kifejezésekről a GVH megállapította, hogy mindkét jelző piacelsőségi kijelentésnek minősül. Márpedig egy társaság ilyen kijelentéseket csak akkor tehet, ha már a reklám közzététele előtt rendelkezett olyan vizsgálati eredményekkel, amelyek állításait mindenben alátámasztják. A versenyfelügyeleti eljárás során bebizonyosodott, hogy ilyen vizsgálati eredményekkel a Cillit Bang reklámok közzétételét megelőzően a Reckitt Benkiser nem rendelkezett ­ közölte a GVH.

 

De legalább szuperhatékony

 

Megszüntették az eljárást a termék címkéjén szereplő "univerzális" jelző miatt, mivel a termék csomagolása pontos felsorolást ad arra vonatkozóan, hogy milyen felületeket lehet, és melyeken nem ajánlott a termék használata.

 

Megszüntették az eljárást a reklámokban szereplő "szuperhatékony" jelző miatt is. Az eljáró versenytanács a vállalkozás által csatolt kutatólaboratóriumi eredmények alapján igazoltnak fogadta el azt, hogy a Cillit Bang jobb a magyar piacon kapható zsíroldók átlagánál, a termékek élvonalához tartozik, ilyen értelemben "szuperhatékony".

(Forrás:GVH)