A GVH 11 millió forintra bírságolta az Ügyfél Vélemény Vizsgálati Központ Kft.-t

Fogyasztóvédelem - 2018-11-26

Tisztességtelen kereskedelmi és üzleti gyakorlatot folytatott a fogyasztó vélemény tanúsítvány kiállításával és kommunikációjával az Ügyfél Vélemény Vizsgálati Központ Kft. (ÜVVK) a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapítása szerint.

A vállalkozásra a hatóság 11 millió forint bírságot szabott ki, valamint eltiltotta jogsértő magatartása folytatásától, és kötelezte, hogy a versenyhivatali döntésről közvetlenül tájékoztassa üzletfeleit, illetve honlapján is tegye közzé a határozat rendelkező részét.

A GVH hétfői közleménye szerint az ÜVVK 2016 júliusától "Fogyasztói Vélemény Tanúsítvány" néven kínálja korábban "Megbízható Cég" néven kibocsátott igazolását vállalkozások számára.

Az ÜVVK, kereskedelmi gyakorlata szerint, egy speciális szoftver segítségével 18 kulcsszó alapján vizsgálja a vállalkozásról fellelhető negatív véleményeket az interneten. Ha a keresés nem hoz ilyen eredményt, az adott cégnek lehetősége nyílik a csomag megvásárlására, amelynek birtokában megjelenítheti a tanúsítványt üzlethelyiségében, e-mailjeiben, honlapján, levélpapírján, illetve szóróanyagain.

Az ÜVVK "tanúsítványa" azt sugallja, hogy egy vállalkozás átfogó feltételrendszernek tesz eleget, a GVH vizsgálata azonban megállapította, hogy a cég által végzett elemzés egyáltalán nem volt teljes körű, sőt, saját előadása szerint is kizárólag előre meghatározott, alacsony számú kifejezés algoritmikus szűrésére terjedt ki.

A "tanúsítvány" valós minősítés nélkül ösztönözhette a vásárlókat olyan ügyleti döntésre, amelyet egyébként nem vagy másként hoztak volna meg, az ilyen megtévesztés a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül. Szintén jogsértőnek bizonyult a cég hasonló tartalmú kommunikációja a vállalkozások megrendelési szándékának ösztönzésére.

A GVH a bírság kiszabásakor kiemelt jelentőséggel vette figyelembe, hogy a jogsértés jelentős számú fogyasztót és vállalkozást - több mint tízezer céget - ért el, így potenciálisan nagy hatást gyakorolt a versenyre. Szintén különösen felróhatónak találta, hogy a vállalkozás működésének egésze alapszik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlaton. Mindemellett a GVH 2016-ban már elmarasztalta a vállalkozást a mostani vizsgálattal azonos magatartás miatt, ezért súlyosító tényezőként kezelte az ismétlődő jogsértést is - közölte a hivatal.