A Tunéziában hagyott utasok esete

Fogyasztóvédelem - 2006-05-23
Jártak már úgy családostul, hogy az utazási iroda ott hagyta az egész családot külföldön. Éppenséggel Tunéziában, ami nem a közelben van?
póruljárt család tagjai utazási szerződést kötöttek az Inter Focus Tours (1039 Budapest, Zsirai Miklós u. 1.) irodával.. A négyágyas szobára és négy fő részére 462 037 forintot fizettek. Tunéziába érkezve, a szállodában derült ki, hogy a fenntartott szoba kétágyas, és egy gyermeküknek pótágya van. A helyszínen az eredetileg befizetett ágyszámú szobát csak többszöri reklamáció után sikerült megkapniuk. A visszautazás időpontja repülőjegyen és a részvételi jegyen 2005. július 29-e 19.40 óra volt. Az adott időpontban a repülőtéren közölték, hogy a járat már 07.35 órakor visszaindult Budapestre a csoport többi tagjával. A megkeresett idegenvezető a helyszínen jegyzőkönyvet vett fel, majd a család érdekében 600 dollár ellenében egy Pozsonyba induló gépen tudott helyet foglaltatni. Mint kiderült, az utazási iroda képviselője kifüggesztette a hirdetőtáblára a visszautazás időpontjának módosításáról szóló értesítést. A szobaszámok alapján személyesen értesítette az utasokat. A család új szobaszámát azonban nem kereste meg, telefonon nem hívta őket, személyes értesítésük elmaradt. Emiatt késték le a korábban induló repülőgépet, és csak jelentős többletköltségért tudtak hazajutni. A jogszabályok szerint az utazásszervező felelősségét az általuk aláírt szerződés rögzíti. A jogviszony alapján az utas az Inter Focus Tours irodával áll szerződéses viszonyban, és a közvetítői tevékenységért történő felelősség áthárítás nem a fogyasztó feladata. Az ügyben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Békéltető Testülete járt el. Az eljáró tanács úgy határozott, hogy az Inter Focus Tours, a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül fizessen meg a fogyasztók részére 600 dollár utazási költséget és 20 000 forintot a Budapest-Pozsony- Budapest távolság személygépkocsi költségeire. A határozat ajánlás jellegű volt, ám a határidőig az Inter Focus Tours nem fizetett. Ezért az eset a nyilvánosság elé került, az irodát felvették a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége feketelistájára. H.I.