Jogerősen is pert nyert a Gazdasági Versenyhivatal a Kúrián az Auchannal szemben

Fogyasztóvédelem - 2020-11-13

A Kúria mindenben jóváhagyta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több mint egymilliárd forintos, rekordösszegű bírságot kiszabó határozatát, így jogerőssé vált, hogy az Auchan visszaélt jelentős piaci erejével.


A francia tulajdonú áruházlánc egyoldalúan díjat számított fel beszállítóinak azért, hogy termékeik bekerülhessenek árukészletébe.

A GVH közleménye szerint az ügy még 2015-re nyúlik vissza, amikor a versenyhivatal megállapította, hogy az Auchan Magyarország Kft. megsértette a kereskedelmi törvényt, mivel a nem élelmiszer jellegű termékek beszállítóinak mintegy háromnegyedétől forgalomtól független, utólagos árkedvezmény-támogatási díjat kért azért, hogy termékeik bekerülhessenek az Auchan árukészletébe.

A jogi szabályozás tiltja a hasonló díjak kiszabását, emellett a kereskedők nem szabhatnak ki díjat a beszállító által nem igényelt szolgáltatásért sem.

Több bírósági jogorvoslati fórumot követően az ügy a Kúria elé került, amely fenntartotta a GVH határozatát. Az ügy ezzel végleg lezárult, a versenyhatóság döntése jogerőssé vált - hangsúlyozta a versenyhivatal.

A hivatal 1 milliárd 61 millió forint bírságot szabott ki az áruházláncra, ez idáig Magyarországon a legmagasabb összeg, amelyet a versenyhatóság a kereskedelmi törvény alkalmazásának körében kirótt - jelezte a GHV, hozzátéve, hogy az általuk kiszabott bírságok Magyarország központi költségvetésébe kerülnek.

Ahogy korábban a Spar azonos típusú jogsértése esetében, a Kúria az Auchan ügyében is megerősítette, hogy a magyar jogszabályokkal ellentétes, ha a jelentős piaci erővel rendelkező áruházlánc olyan szolgáltatásért követel egyoldalúan többletdíjat a beszállítótól, ami mögött nincs valós ellenszolgáltatás - hívta fel a figyelmet a versenyhatóság.

A GVH a bírósági megerősítés fényében tovább folytatja a magyarországi kiskereskedelmi piacon a hazai beszállítókkal szembeni visszaélések feltárását és visszaszorítását, és fellép védelmükben a nagy áruházláncokkal szemben - áll a közleményben.