Az Európai Bizottság öt új közös érdekű európai védelmi projektekre tett javaslatot, amelyek célja, hogy kulcsfontosságú katonai rendszerek közös kifejlesztésével segítsék az uniós országokat védelmi képességeik megerősítésében - közölte az uniós bizottság pénteken.
A brüsszeli közlemény szerint a javasolt ipari projektek öt kiemelt területre összpontosítanak:
Az új projektek keretet biztosítanak az uniós országok számára ahhoz, hogy együtt dolgozzanak olyan jelentős védelmi kezdeményezéseken, amelyek túl nagyok vagy túl összetettek ahhoz, hogy az egyes országok önállóan kidolgozhassák és megvalósíthassák azokat.
- fogalmaztak.
Az egyes projektekben átlagosan 18 tagállam vesz részt, az öt projekt közül négyben Ukrajna is részes.
Közölték:
Hozzátették, az Európai Bizottság várhatóan részt vesz a programokban, pénzügyi támogatást nyújt, és továbbra is támogatja a tagállamokat azok végrehajtásában.
Az EDPCI-projektek időben történő megvalósításának támogatása érdekében nyomon fogja követni az elfogadott mérföldkövek tekintetében elért eredményeket is.
A javaslatot most az Európai Unió Tanácsa megvitatja, majd elfogadja azon projektek jegyzékét, amelyek jogosultak lesznek uniós finanszírozásra az európai védelmi ipari programon (EDIP) keresztül - tájékoztattak.