Igazi őszi, napos időben rendezte meg idei trófeaszemléjét a NYÍRERDŐ Zrt. Gúthi Erdészete, Nyíradony-Gúthpusztán. A résztvevőket Hidas Tibor, a NYÍRERDŐ Zrt. vezérigazgatója köszöntötte. Úgy fogalmazott, hogy a trófeaszemle egy ünnep: egy egyéves munka, azon belül pedig egy megfeszített hónap lezárása, amikor számvetést tudnak készíteni. Ünnepnap azért is, mert a vendégekkel, barátokkal, kollégákkal együtt tudják megnézni a munka gyümölcsét, értékelni az eredményeket. Hidas Tibor megköszönte a gúthi szakszemélyzetnek és a vadászház dolgozóinak az áldozatos munkát.
Az őszi vadászati szezon eredményeit Misó Mihály, a Gúthi Erdészet vadászati ágazatvezetője ismertette. A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt. 13 trófea súlya haladta meg az 5 kilogrammot, 19 volt 4,5 és 5 kilogramm közötti, 33 pedig 4 és 4,5 kilogramm közötti. Az érmes arány 85 százalék lett: 16 trófea bronz, 24 ezüst, 54 arany minősítést kapott a bírálaton. 200 IP pontnál többet 8 agancs ért el, a legmagasabb pontszámú trófea 215,26 IP pontos lett
A trófeaszemlén dr. Kozma Ákos, az Alkotmánybíróság tagja azt mondta: az állami erdészetek és vadgazdálkodók munkája mindannyiunk számára a fenntarthatóság záloga. Biztosíték arra, hogy az erdők nemcsak a mi generációinknak, hanem gyermekeinknek és unokáinknak is menedéket, otthont és élelmet fognak adni. Az erdészek a természet csendes őrzői, akik nap mint nap azért dolgoznak, hogy a magyar táj megőrizze szépségét és egyensúlyát.
Kijelentette: a vadászat és az erdészet felelőssége azonban nem ér véget a jelenben. Minden döntésünk, minden elültetett fa, minden megőrzött élőhely, üzenet a jövő felé. A jövő nemzedékeinek nem csupán erdőket és vadállományt hagyunk örökül, hanem egy szemléletet is.
Azt, hogy az ember és a természet együttélésének harmóniája a legnagyobb kincsünk.