A november 18-i ülésen a tanács egyetlen döntési javaslatot, az alapkamat változatlan szinten tartását tárgyalta, a döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalékon maradt. Nem módosult a kamatfolyosó két széle sem, az egynapos (O/N) betéti kamat 5,50 százalék, felső széle, az egynapos (O/N) hitel kamata 7,50 százalék maradt.
A testület legutóbb tavaly szeptemberben változtatott, a tanácstagok akkor 25 bázisponttal csökkentették az alapkamatot.
A döntéshozók álláspontja szerint a jelenlegi változékony környezetben továbbra is óvatos és türelmes monetáris politikai megközelítésre van szükség, és egyetértés volt abban, hogy az előretekintő iránymutatás megváltoztatása nem indokolt. A tanács megítélése szerint a szigorú monetáris kondíciók fenntartása indokolt.
- írták a közleményben.
A jegyzőkönyv szerint a döntéshozók a globális növekedést és inflációs folyamatokat továbbra is bizonytalannak látják, a meghatározó jegybankok is erősödő kockázatokról számoltak be az elmúlt időszakban.
Kiemelt szempontként értékelték Magyarország megítélését, hangsúlyozva, hogy az iparcikkek éves árindexe régiós összevetésben magas, miközben a szolgáltatások inflációja továbbra sem egyeztethető össze az árstabilitással, az októberi inflációs adat is a jegybanki toleranciasáv felett alakult.
Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.
Hozzátették, hogy a decemberi Inflációs jelentés előrejelzése kulcsfontosságú lesz a monetáris politika jövő évi irányultságának szempontjából. A reálgazdasági folyamatokat értékelve megállapították, hogy a gyenge konjunktúra mellett a munkaerőpiaci feszesség oldódott, ennek pedig fegyelmező hatása lehet az árakra is. Kedvező fejleményként értékelték továbbá a folyó fizetési mérleg szeptemberi többletét.
Az MNB Monetáris Tanácsa a következő kamatmeghatározó ülést december 16-án tartja, az erről készülő rövidített jegyzőkönyvet január 14-én teszik közzé.